Ne verd a gyereket!

Friss kutatások szerint ha a fegyelmezés részeként testi fenyítést is alkalmaznak olyan gyerekeknél, akik genetikailag hajlamosabbak az agresszív viselkedésre, azzal csupán még agresszívabbakká teszik őket.

J.C. Barnes, a tanulmány egyik szerzője, aki a Texas Egyetem munkatársa, arról számolt be, hogy az emberi természet és a neveltetés között igen bonyolult kölcsönhatás van, és míg azzal legtöbben tisztában vannak, hogy a gének mennyit számítanak, azt már kevesebben veszik figyelembe, hogy a gének és a környezet együtt akár nem várt hatásokat is kiválthatnak.

Az Agressive Behaviour című lapban megjelent tanulmány során a szakemberek ikerpárokon figyelték meg a genetikai hajlam és a testi fenyítés alkalmazásának hatásait, valamint azt, hogy mindezek hogyan befolyásolják a gyerekek viselkedését. Megállapították, hogy míg az agresszív viselkedésre való genetikai hajlam és a testi fenyítés mind a fiúk, mind a lányok esetében növelte az antiszociális viselkedés esélyét, amikor mindkét tényező együtt jelentkezett, az csak a fiúknál okozott még erőteljesebb antiszociális hajlamot.

gyermekneveles9

Dr. Roya Samuels, a New York-i Steven és Alexandra Cohen Gyermekkórház munkatársa elmondta, már számos tanulmány mutatta ki a gyerekeknél alkalmazott testi fenyítés hosszú távú, káros következményeit, mégis sokan élnek ezzel a nevelési módszerrel ma is. Pedig a fizikai büntetés helyett a szülőknek sokkal inkább támogató, gondoskodó kapcsolatot kellene kiépíteni a gyerekeikkel, amely során a pozitív viselkedéseket kellene megerősíteni, a negatív viselkedésekkel szemben pedig már kicsi kortól következetesen kellene fellépni, de semmiképpen nem testi erőszakkal.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: