Menjünk a játszóba!

Egy hely ahol a gyermek boldog, a szülő nyugodt lehet nyáron is. Táboroztatás a Mankaház Családi napköziben 1,5-6 éves korosztály számára.

Bizony, idén is hosszú lesz a nyár, a szabadság viszont megint kevés, és hogy mind emellett mégis mi legyen a gyerekkel, az továbbra is sok szülőnek okoz komoly fejtörést.

mankahaz_8

A XI. kerületi, Előpatak utca 20-as szám alatt található Mankaház nemrég nyitotta meg kapuit szakképzett gyermekfelügyelők közreműködésével, színes kínálatot nyújtva a náluk lévő kicsik idejének hasznos és egyben szórakoztató eltöltésére. Különös tekintettel a nyári vakáció idejére minden héten más-más területtel ismerkedhetnek meg a gyerekek: kézműveskedés, zeneismeret, tánc, színházi foglalkozás, természetbúvárkodás, képző- és iparművészet, játékos sportvetélkedő.

Sőt! Minden héten belecsempészik a játékokba az interaktív angol foglalkozásokat is, így a gyerekek szinte észrevétlenül tanulhatják ezt a világnyelvet, miközben még remekül is szórakoznak! A június 11. és augusztus 31. közti nyári táborokban heti turnusokban, korosztályok szerinti bontásban lehetnek jelen a lurkók, akik még ajándékot is kapnak egy-egy programsorozat lezárásakor.

mankahaz

A Mankaház szakképzett munkatársai sok szeretettel várják a szünidő idejére is a gyerekeket. Míg a szülő dolgozik, nemcsak biztonságban tudhatja gyermekét, hanem még afelől is nyugodt lehet, hogy kicsinye igazi, felhőtlenül boldog vakációs programokban dúskál, és élményekkel megrakodva tér haza!

Programokról bővebb információ: 0630-305-4149, www.mankahaz.hu, www.facebook.com/mankahaz, [email protected]

Forrás: