Hinta-palinta!

A legtöbb felnőttnek csodálatos emlékei vannak a hintázásról, azonban, ha körülnézünk egy mai játszótéren, nem ismerünk emlékeinkre. A változtatások célja a gyerekek nagyobb biztonsága, illetve a környezettudatosság.

Hintázni azonban nem csak öröm, fejlődési lehetőség, hanem veszélyhelyzet is! Szerencsére a mai hinták és játszóterek már sokkal biztonságosabbak gyermekeink számára, mint a mi időnkben voltak. A hintázás óriási élmény a gyerekeknek és csodálatos találmány is, mivel ritmusos előre-hátra mozgása fejleszti a kisgyerekek egyensúlyérzékét és serkenti az agyi funkciókat, illetve a mozgásfejlődést.

Ha énekelünk vagy mondókákat mondunk a hintázás ütemére, azzal a pici ritmusérzékét is fejlesztjük. Sose hintáztassunk azonban olyan kisgyereket aki fél, őt inkább ringassuk a karunkban, vagy valamilyen hintalóra emlékeztető eszközre ültessük rá!

Nagyszerűek például, a játszótéri egy, vagy többszemélyes ringatózók. (Ezeken akár az anyukával együtt is tud hintázni a baba, ami növeli a biztonságérzetét.) Hátha ily módon megkedveli a hintázást és bátrabb lesz. A túlságosan vakmerő gyerekeknek viszont megfelelőbbek a zsákszerű zárt hinták, mert ezekből nem tudnak kiesni, bármilyen élvezettel és erővel is hajtják magukat.

Fontos, hogy sose hagyjuk egyedül gyermekünket hintázás közben, nehogy véletlenül kizuhanjon! Szerencsére manapság az egész kicsi babákra is gondoltak a tervezők. Nagyon sokféle olyan játék van a tereken, amiket már azok a picik is használhatnak, akik még éppen csak ülni tanulnak. A felújított játszótereken jelentős területeket puha anyaggal vontak be, ami azért hasznos, mert a játék hevében potyogó gyerekek sokkal kisebb sérüléseket szereznek, mint mi annak idején.

gyerekek35

A lakásban is felszerelhető hinták a rossz idős napokon is nagyszerű szórakozást kínálnak a gyerekek számára, ráadásul szórakoztatva fejleszti is őket. Különböző méretű lakásokba különböző fajta hintákat vásárolhatunk. Ahol kevés a hely, mert alacsony a belmagasság vagy szűkek a helyiségek, ott elég lehet egy kis gumilap, amit alacsonyra engedünk, így ráhasalva önállóan is lökdösheti magát.

Lelógathatunk egy nyújtót, ami amellett, azon kívül, hogy hintázhat vele a gyerek, még az izomzatát is fejleszti. A biztonság érdekében, mielőtt odaengedjük gyermekünket új otthoni játékához, az apuka húzódzkodjon néhányat a felfüggesztésen! Így megbizonyosodhatunk arról, hogy csemeténket is elbírja majd a hinta, nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg kiszakad a falból.

vid4u.init(450,337,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: