A gyermekbiztonság össztársadalmi ügy!

Gödöllőn találkoztak a gyermekbiztonsági szakemberek a 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvényének keretein belül.

A balesetek egy éves kor fölött több gyermek és fiatal életét követelik, mint az összes betegség együttvéve. A cél nem kevesebb, mint tíz év alatt a 0-24 éves korcsoport körében 30 százalékkal csökkenteni a véletlen balesetek okozta halálozást – üzente a 3. Európai Biztonsági Konferencia szatellit rendezvénye.

Csaknem százötven gyermekorvos, védőnő és egészségügyi szakdolgozó találkozott az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) és a United Way Magyarország Erőforrás Alapítvány által szervezett, a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) által támogatott egész napos Gyermekbiztonsági konferencián, mely a hazai Európai Uniós elnökség kiemelt rendezvénye volt. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a társadalom egészének összefogása nélkül nem csökkenthető számottevően a véletlen balesetek okozta halálozások száma.

Az iskolai nyári szünet idején otthon, a táborokban, a vízpart mellett, sőt még a közúton is fokozottabban oda kell figyelni a gyermekekre, hogy megelőzhessük a bajt – figyelmeztetett előadásában Páll Gabriella, az OGYEI főtanácsosa, háziorvos, a rendezvény szervezőbizottságának vezetője.

A szakember a Nemzeti Gyermek- és Ifjúságbiztonsági Akciótervet ismertetve elmondta: a program a legsúlyosabb kimenetelű véletlen baleseteket kívánja eredményesebben megelőzni. Az Akcióterv a közlekedésbiztonságra, az otthonok és gyermekintézmények biztonságára, a biztonságos játékra, szabadidőtöltésre és sportolásra, valamint a baleset-megelőzés hazai tevékenységeinek összehangolására összpontosít.

gyerek31

„Nem csak a szülők és fiatalok segítése, hanem számos területen dolgozó szakember folyamatos képzése is rendkívül fontos a megelőzésben; olyan össztársadalmi ügy ez, amellyel évente akár száz gyermek és fiatal élete menthető meg” – mondta Páll Gabriella.

A szakember szerint sok veszély leselkedik a kisdedektől a serdűlőkig minden gyerekre; a fulladás, a forrázás, a lezuhanás, a mérgezés, a félrenyelés, a közlekedési- és sportbalesetek következtében minden évben – főleg a nyári szünidőben – sok ezer gyerek megsérül és közülük 250-300 meghal. Az Akcióterv legfontosabb célkitűzése, hogy tíz esztendő alatt a 0-24 éves korcsoport körében 30 százalékkal csökkentsük a véletlen balesetek okozta halálozást – összegezte a szakember.

A gyermekbiztonság médiabeli megjelenéséről szólt a szakemberek és az újságírók részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetés, melyet Süveges Gergő, az MTV munkatársa vezetett. A panelbeszélgetésen a gyermekbiztonsági szakmát Kassai Tamás, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főorvosa, Gégény István, az Országos Rendőr-főkapitányság  Országos Balesetmegelőzési Bizottságának tagja, valamint Csonkáné Kojnok Magdolna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakembere képviselte.

A média feladatairól, a rossz hír működéséről, a balesetek megelőzési módjainak széleskörű megjelentetéséről Nagy Judit, a Medical Tribune főszerkesztője, Danó Anna, a Népszabadság szakújságírója, valamint Károlyi Gabriella, a Duna Tv Család-Barát című műsorának műsorvezetője beszélt. Az újságírók elmondták, hogy a médiára is komoly felelősség hárul, ezért javasolják, minél több műsor foglalkozzon – kiemelten a nyári szünidő elején – a balesetek megelőzésének módjaival, a tragikus hírek bemutatásán túl pedig térjenek ki a prevencióra is.

tores1

A konferencia leglátványosabb programja a vízbiztonsági bemutató volt, mely során egy üvegfalú medencében mutatták be a vízi, valamint a víz közeli veszélyes helyzeteket, a veszélyben lévő gyermekek mentését és első ellátásának lépéseit. A Szent Flórián Búvár Sportegyesület és a Magyar Gyermekmentő Alapítvány által szervezett bemutatón a meghívott vendégek is jól láthatták, hogyan kell elsajátítani az alapvető fogásokat, melyekkel megelőzhető a tragédia.

A konferencián előadást tartott Dinesh Sethi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) balesetmegelőzési tevékenységének főkoordinátora, Kiss Csaba, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke, valamint mások mellett Zacher Gábor is. A Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológus főorvosa az alkohol és drogok rizikószerepéről beszélt, valamint a megelőzés lehetőségeiről is szólt. A gyermek- és fiatalkori közlekedési balesetek megelőzéséről Pausz Ferenc, a Global Road Safety Partnership Hungary Egyesület elnöke szólt, az iskolai baleset-megelőzésről pedig Vörös Éva, a United Way Magyarország programigazgatója beszélt.

Gorda Zsolt, a KÖBE termékfejlesztési vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a biztosítók feladatai közel sem merülnek  ki a káresetek enyhítésében. Az Egyesület is mind többet tesz a megelőzés érdekében, ezért hozta létre a Tudatos Vezetők Klubját, ezért ad direkt kedvezményeket a gyermekes szülőknek, s ezért szervez, támogat közlekedésbiztonsági rendezvényeket. A Gyermekbiztonsági Konferenciát Gémesi György gödöllői polgármester nyitotta meg.

A gyermek- és fiatalkori balesetek megelőzésének eszközei, eljárásai

Jogi szabályozás és annak betartatása

Biztonságos termékek tervezése, előállítása és forgalmazása

Biztonságos környezet kialakítása

A családok, különösen a kisgyermeket nevelők otthon-látogatása

Oktatás, készségfejlesztés

Közösségre építő komplex baleset-megelőzés

 

Eredményes baleset-megelőzés elképzelhetetlen multiszektorális együttműködés nélkül. Bár az együttműködés a szakemberek között már elindult, annak folyamatos koordinálása a siker előfeltétele.

Forrás: