A szénhidrát nem csak hízlal, de gyermekkori hiperaktivitást is okozhat

A nyugati típusú táplálkozással nem csupán az a probléma, hogy több ezer mesterséges adalékanyagot tartalmaz és sok esetben hizlal, sokkal inkább az, hogy a gyorsan felszívódó szénhidrátok a napi tápanyagfelvétel 50-70%-át képviselik. Vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a cukor önmagában is káros hatású az idegrendszeri működések szempontjából. Az Update Europe1 Zrt. immár második alkalommal hirdette meg az „Ország Update Tortája” versenyt, melynek során alacsony szénhidráttartalmú tortákkal nevezhettek a vállalkozó kedvű versenyzők, amatőrök és cukrászok.

Az iskola még alig egy hónapja kezdődött csak el, az első problémák azonban már jelentkezhetnek. A szülők – így év elején – különösen gyakran keresik fel a nevelési tanácsadókat, fejlesztő központokat, gyermekpszichológusokat olyan viselkedési problémákkal, amelyek összefüggésbe hozhatók a táplálkozással, ezen belül is az édességek fogyasztásával.

„A magas cukortartalmú ételek fogyasztása gyermekkorban figyelemzavart, túlmozgást, hiperaktivitást okozhat, ami egy iskoláskorú gyermek számára máris a „rosszgyerek” címkét jelentheti. Egyes gyerekek kezelhetetlenné válnak, akár egy szelet torta elfogyasztása után is” – mondta el Tóth Zsuzsa, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont és Alapítvány vezetője. – „Ezért is fontos, hogy legyen alternatíva a magas szénhidráttartalmú cukrászsütemények helyett” – tette hozzá a szakember.

Az Update1 Europe Zrt. idén immár második alkalommal hirdette meg az „Ország Update Tortája” versenyt, melynek célja az volt, hogy a háziasszonyok, hobbi cukrászok és szakemberek bemutathassák kreativitásukat és olyan desszerteket alkossanak, amelyek finomak, de alacsony szénhidráttartalmúak, így cukorbetegek vagy fogyókúrázók is fogyaszthatják.

Takács Hajnalka, az Update1 Europe Zrt. dietetikusa elmondta, hogy a pályázatra érkezett receptek összetevőinek vizsgálatakor milyen különleges és speciális nyersanyagokkal találkozott. Az alapanyagok között gyakori volt a mandulaliszt, a lenmagliszt és stevia, míg a töltelékek főként túróból, citromból, sajtkrémből és erdei gyümölcsökből készültek. A torták készítésénél természetes édesítőszerket használtak a versenyzők, a sütemények jellemzően gluténmentesek és alacsony szénhidráttartalmúak voltak. A majdnem 50 beérkezett torta mindegyike maximum 10 gramm szénhidrátot tartalmazott 100 grammonként. A dietetikus szerint az egészséges összetevők vizsgálatakor a legfontosabb szempont a szénhidrátmennyiség volt. Takács Hajnalka felhívta a figyelmet a finomított fehér lisztekből és cukorból készülő édességek fogyasztásából származó veszélyekre.

 

A beérkezett tortákat öt tagú zsűri értékelte:

Takács Hajnalka a Update 1 Europe Zrt. dietetikusa

Hörcsik Erika a Magyarországi Kiwanis Klubok Szövetségének elnöke

Füzesi Brigitta a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke

Rubint Réka és Schobert Norbert fitness és életmód tanácsadók.

A több mint 50 beérkezett desszertkülönlegesség közül a szakértők választása Szalai Tünde Szerotonin fantázianevű gluténmentes tortájára esett, mely teljes mértékig megfelel az Update rendszer követelményeinek: hozzáadott cukortól mentes és alacsony szénhidráttartalmú (4 gramm/100 gramm). A nyertes süteményt a Tortafaló Kft. készíti a továbbiakban, így  bárki megkóstolhatja az Update boltokban. A fődíj a nyertes által kifejlesztett recept alapján készülő torta forgalmazásából származó bevétel százalékos része.

A különdíjat Knap Daniella kapta a nemcsak kiváló ízű, de  rendkívül esztétikus málnás-mascarpone mousse tortáért. A különdíjas 100.000 forint pénzjutalomban részesült.

A díjátadóra a verseny szervezői minden nevezőt szeretettel vártak, akik közül sokan megjelentek gratulálni a győzteseknek és megkóstolni a nyertes tortacsodákat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.