Tejcsorgás terhesség nélkül? Igen, lehetséges!

A várandósság és a szoptatás időszakában a tejcsorgás teljesen normális jelenség, ám előfordulhat, hogy terhesség fennállása nélkül tapasztaljuk, sőt, akár férfiként is.  Ekkor érdemes hormonzavarra gondolni, ugyanis nagy valószínűséggel prolaktin túltermelés áll a háttérben. Dr. Koppány Viktóriától, a Budai Endokrinközpont endokrinológusától megtudhatjuk, miként lehet véget vetni a kellemetlen állapotnak.

A prolaktin szerepe

Az agyalapi mirigy, azaz a hipofízis által termelt hormon a prolaktin, mely részt vesz az anyagcserében, a növekedésben, valamint a terhesség létrejöttében és a szoptatásban. Legtöbben tejelválasztó, illetve a stressz során nagy mennyiségben jelen lévő hormonként ismerik. A prolaktin ezen kívül a szülés után gátolja a tüszőérést, megakadályozva a terhesség létrejöttét.  Azonban ez akár a visszájára is fordulhat, ugyanis ha pl. a stressz hatására megemelkedik a szintje, akkor akár meddősséget, vetélést is okozhat, mivel gátolja a beágyazódást.

Tejcsorgással járhat a prolaktin túltermelődés

A prolaktin túltermelődése tehát megakadályozhatja a gyermekáldást, így ha hosszabb idő után sem mutat pozitívat a terhességi teszt, érdemes hormonvizsgálattal ellenőriztetni a szintjét, főleg akkor, ha stresszesebb életmódot folytat. Dr. Koppány Viktória endokrinológus szerint ugyanis stressz hatására a szervezetben megemelkedik a prolaktin szint.

shutterstock_31017982

Azonban érdemes tudni, hogy nem csak a teherbeesési nehézségek, hanem más jelek is felhívhatják a problémára a figyelmet: ilyen például a libidó csökkenése, a mestruációs zavarok, stressz, elhízás, alvászavarok, izzadás, látászavar, valamint – tejelválasztó hormon lévén – a terhesség nélküli tejcsorgás (férfiak esetében is).

A megnövekedett prolaktin szint hátterében a stresszen kívül betegségek is állhatnak, hiszen a pajzsmirigy alulműködés, Cushing-kór, illetve prolaktinóma (az agyalapi mirigy jóindulatú daganata) mind emelkedett értéket eredményezhetnek.

A probléma orvosolható

Látható tehát, hogy a magas prolaktin szint számos problémát vonhat maga után, így kezelni szükséget. Viszont ehhez fontos tudni, mi is okozza a hormon túltermelődését, hiszen a terápiát ehhez szükséges igazítani. Éppen ezért hipofízis betegség gyanúja esetén MRI felvétel szükséges, amivel pontosabb képet lehet kapni a probléma forrásáról.

Rossz esetben műtétre is sor kerülhet (nagy méretű daganat esetén), ám legtöbbször gyógyszeres kezeléssel és a stressz csökkentésével jelentős javulás érhető el, melynek következtében a panaszok megszűnnek.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Forrás: