Reményt jelentő köldökzsinórvér

Az orvostudomány egyik legígéretesebb területeként is emlegetik, noha sokak számára továbbra is misztikus diszciplína.

Merre tart az őssejtkutatás? Beszédes eredmények, növekvő transzplantációs gyakorlat, több mint 80 féle betegség kezelésében elért sikerek és reményt jelentő új kutatási irányok. Nemrégiben, először a világon, a Magyarországon is működő Cord Blood Center őssejtbank által őrzött köldökzsinórvért használták egy kisfiú agyi bénulásának kezelésére.

Őssejtjeink története

Az őssejt-transzplantáció történetének első jelentős mérföldköve Robert A. Good professzor nevéhez fűződik. Ő végezte az első ilyen beavatkozást 1969-ben Amerikában. Közel húsz év elteltével és egy kontinenssel arrébb, 1988-ban használtak először köldökzsinórvért transzplantációhoz Párizsban.

1993-ban a magán őssejtbankok mellett megjelent az első közösségi bank is, azon babák köldökzsinórvérének tárolására, akik esetében a szülők nem kívánták magán bankban megőrizni azt a baba számára, ugyanakkor felajánlották a köz javára. A nemzetközi összefogás azóta egyre szorosabb, 2008-ban először, már több kezeléshez is használták olyan babák köldökzsinórvérét, melyet szüleik ajánlottak fel erre a célra és az országhatárokon átívelő felhasználások száma is jelentősen megnövekedett.

Hazai sikereink

Itthon jelenleg a picik születésének 8-9%-ánál kérik szüleik a köldökzsinórvér levételét. Bár eddig még nem közöltek összesített adatokat a hazai bankokban őrzött minták pontos számáról, a sejtbankoktól származó információk alapján nagyjából 35-40 ezer magyar babától származó őssejtmintát tárolhatnak.

ujszulott8

Sokan nem is tudnak róla, pedig a hazai transzplantációs tapasztalat tekintetében igazán büszkék lehetünk. A vonatkozó mutatók tekintetében (10 millió lakosra jutó transzplantációk száma) bizony Európa élvonalában járunk: 2010-ben két orvosi csoport összesen 5 őssejtkezelést hajtott végre.

A Cord Blood Center (CBC) csoport különösen figyelemre méltó ebben a tekintetben, ők az egyedüli európai őssejtbank, akik magán- és közösségi célokra is tárolnak őssejteket. A hazánkban működő bankok közül ők bocsátották rendelkezésre a legtöbb őssejt mintát világszerte, összesen huszonkilencet, életmentő kezelésekhez. Ezek között volt az első olyan európai transzplantáció is, ahol egy Szlovákiában született csecsemő súlyos agyi daganatát gyógyították saját őssejtjeinek beültetésével 2004-ben.Aa kisfiú azóta is tünetmentes és teljes életet él.

A magyar kismamák 2009-óta bízhatják babájuk őssejtjeit a CBC csoport szakembereire, akik tavaly először egy Pearson-szindrómában (mitokondriális DNS hiba) szenvedő magyar baba kezeléséhez adtak őssejteket.

baba60

Reményteli kutatások

Noha az őssejtterápiát napjainkban elsősorban a vérképző szervek gyógyítására és az immunológiai funkció helyreállítására alkalmazzák, a bíztató eredmények mellett új kutatási irányok is mutatkoznak. Korábban gyógyíthatatlanak hitt betegségek kezelésében nyílnak új lehetőségek, a regeneratív medicina területén pedig igazán jelentős előrelépés történt az utóbbi években. A világon eddig összesen 25 ezer köldökzsinórvér-alapú őssejtbeültetésből 10 ezret már ilyen céllal végeztek. A kutatások a felnőttek esetében szívroham, illetve egyes autoimmun betegségek, gyerekeknél pedig agyi problémák, illetve a korai diabétesz kezelésének területén zajlanak.

A sikeres kezelések érdekében az sem mindegy, hogy milyen sejtszámmal és -tömeggel rendelkezik az adott minta, hiszen ez határozza meg leginkább a felhasználhatóságot. „Sajnos a ma tárolt köldökzsinórvér-mintáknak mindössze negyede teljesíti csak a megfelelő kritériumokat. A közösségi bankok általában magasabb mércét határoznak meg, így a CBC csoport ezen a szinten is egységesítette a tárolására vonatkozó sztenderdeket.” – mondta Peter Milan a CBC hazai képviseletének ügyvezető igazgatója.

A sejtbankok emellett újabbnál újabb szolgáltatásokkal igyekeznek támogatni a családokat a transzplantáció nehéz időszakában. A CBC ezen a területen is jeleskedik.2011 őszén ugyanis vállalták, hogy 155 ezer euro értékig hozzájárulnak minden olyan rászoruló transzplantációs kezeléséhez, aki őssejtjeit korábban a CBC bankjára bízta, a világ bármely akkreditált csontvelő transzplantációs központjában kerüljön is arra sor. A beteg családjának időközben felmerülő egyéb költségeihez pedig további 30 ezer euro támogatást nyújtanak.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: