Mit kell tennünk az anyasági támogatásért?

Van változás az anyasági támogatással kapcsolatban – máshová kell menni érte. Ami az összeget, valamint a támogatás igénylését illeti, az anyukák a megszokott módon járhatnak el.

Míg régen megszokott volt, hogy az anyasági támogatást az Államkincstárnál kellett kérelmezni, 2015. április elsejétől ez másként történik – a fővárosi és a megyei kormányhivatalok jogosultak ennek intézésére. Ide kell kérvényt benyújtani, valamint pár szükséges irat csatolásával lehet igényelni a támogatást.

Az anyasági támogatás egy egyszeri támogatás, mely az újszülött érkezését követően jár és ingyenesen igénybe vehető.

Kik jogosultak a támogatásra?

Az az édesanya veheti fel az összeget, aki várandóssága alatt legalább négyszer megjelent a terhesgondozáson. Amennyiben koraszülésen esett át, elegendő, ha egyszer részt vett.

Nemcsak azok kaphatják meg a támogatást, akik vér szerinti gyermeküket nevelik, hanem az örökbefogadó szülő és a gyám is, amennyiben 6 hónapon belül megtörténik a szülést követően a gyermek örökbefogadása illetve gondozásba vétele.

Mekkora az anyasági támogatás összege?

A támogatást gyermekenként adják – összege jelenleg 64 125 forint. Ha egyszerre két baba érkezik, akkor az ikrekre természetesen több pénz jár, ez ma 85 500 forint. Az összeget aszerint állapítják meg, hogy amikor a gyermek világra jön, mennyi az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225 százaléka, ikrek esetén 300 százaléka.

Az összeget és a pénz érkezésének határidejét nem változtatja meg az, hogy 2015 áprilisától már nem az Államkincstár illetékes igazgatóságai, hanem a fővárosi és megyei kormányhivatalok intézik az anyasági támogatást.

baba

A formanyomtatvány, melyet ki kell tölteni, az interneten is elérhető, kitöltésével igényelni lehet az illetékes kormányhivatalnál.

Milyen egyéb papírokra lesz még szükség? Az édesanya személyi igazolványa és lakcímkártyája, a TAJ—kártya, a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolata valamint TAJ-kártyája, de a terhesgondozáson való részvételt igazoló orvosi igazolás is kelleni fog a támogatás-igényléshez.

Ha a gyermeket örökbe fogadtuk vagy a gyámja lettünk, akkor értelemszerűen az ehhez kapcsolódó eljárásokat igazoló okmányokra van szükség.

Az anyasági támogatást igényelő kérelem benyújtását követően az illetékes hivatal 8 napon belül választ ad.

A jogosultság ellenőrzését követően a megítélt összeget soron kívül utalják a bankszámlára vagy a megadott lakcímre.

Ha nincs módunk azonnal igényelni a támogatást a gyermek születése, örökbefogadása után, akkor ezt még 6 hónapig megtehetjük.

Forrás: Adrina – Napidoktor.hu

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.