Két fél egy egész?

Tény, hogy az ikrek olykor azonos személyiségjegyekkel, érdeklődési körrel és magatartással rendelkeznek. Egy általános DNS teszt is kimutatja, hogy az egypetéjű ikrek genetikai térképe is részben egyező. De vajon ketten alkotnak egy egészet?

Az egypetéjű ikrek egy petesejtből jönnek létre, amely a megtermékenyítés után két különálló sejtté osztódik. Miután közös petesejtből származnak, mindig egyneműek és többnyire a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Tisztára egyformák!?- szokták mondani, ám ez nem mindenben igaz.

A két- vagy többpetéjű ikrek esetében, az édesanya rendhagyó módon egyszerre több petesejtet érlel, és ezeket egy-egy spermium külön termékenyíti meg. A születendő gyermekek neme eltérhet egymástól. Az ikerbabák az anyaméhben 9 hónapot töltenek együtt. Érthető, hogy születésük után is különleges kapocs fűzi őket össze.

ikrek21000
A klasszikus történetben irigyeltük a két Lottit, hiszen kicserélhették egymást anélkül, hogy lebuktak volna.

Ki ne vágyott volna még ikertestvérre, hogy saját arcunkat lássuk a másik arcában? Ha nincs kedvünk felkészülni egy dolgozatra, akkor a másik is felelhet helyettünk. Ha felvesz egy ruhát, látjuk, hogyan állna nekünk. Ha hajat vágat, és például rosszul sikerült a frizura, akkor mi már nem követjük el ugyanazt a hibát, kivéve, ha nem együtt tettük meg.

Jó a szoros kapcsolat, de néha még jobb egy kis szabadság

Az ikerpárok szoros kapcsolatának következménye a páros elkülönülés lehet. Ilyenkor szinte csak egymással kommunikálnak, másokkal ritkábban beszélnek. Gyakran saját nyelvet is kitalálnak, és félszavakból megértik egymást. Ebben az esetben érdemes külön programokat szervezni nekik, hogy megtapasztalják, egymás nélkül is van élet, és baráti kapcsolatokat tudjanak teremteni. Ez főleg a későbbiekben lesz fontos, hogy ne legyenek félénkek, és az iskolában, munkahelyen, egyéb közösségekben a saját lábukon is meg tudjanak állni.

Fontos, hogy megtalálják saját magukat, önálló egyéniségüket. Ezt a folyamatot segíteni tudjuk azzal, ha nem öltöztetjük őket egyformán, saját játékokat adunk nekik, sokszor szervezünk nekik külön programokat, nem hasonlítgatjuk össze őket és lehetőséget biztosítunk arra, hogy önálló véleményt alkossanak.

ikrek1000Mi történik, ha elveszítjük a másik felünket?

Az ikrek az általános testvérkapcsolatnál sokkal jobban kötődnek egymáshoz, és fontos számukra, hogy rendszeresen találkozzanak. Ettől függetlenül mégsem szeretik, ha egy egységként kezelik őket, hiszen különálló egyéniségek. Mint minden más ember. Az ikrek egy-egy fél, mégis magukban önálló egészek!

Forrás: