Káros a magzatra, ha jódhiányos a kismama

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a megfelelő egészségi állapothoz elengedhetetlenül szükséges a jód.

Azt azonban eddig nem tudhattuk, hogy a magzatoknál ez mennyire fontos. A kutatások kimutatták, hogy a terhesség ideje alatt is nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő jód bevitelre, ellenkező esetben akár a születendő gyermek agya nem fejlődik megfelelően.

A tanulmány vezető szerzője, Margaret Rayman kifejtette, hogy eredményeik értelmében komoly hátrányokat szenvedhetnek azok a kisgyerekek, akiknek az anyja a terhessége alatt nem jut hozzá megfelelő mennyiségben jódhoz – erről kérdeztük Dr. Bérczy Juditot, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosát.

„A jód biztosítja a megfelelő szellemi fejlődést, szabályozza az anyagcserét és tartja karban a pajzsmirigy működését”- mondja a szakember.

terhesség

A jód hiányát egy felnőtt ember szervezete egy ideig képes kibírni, ám a fejlődő magzatra nagyon is káros hatással lehet: ilyenkor az agy nem fejlődik megfelelően, ami a későbbiek folyamán olvasási nehézségekhez, és alacsonyabb IQ-szinthez vezethet.

A tanulmányt természetesen kísérlettel is alátámasztották, melyben 1000 terhes nő vett részt. A megszületett gyermekek fejlődését 9 éves korukig követtéknyomon, hogy megtudják, küzdenek-e tanulási nehézségekkel. Az eredmények egyértelműen arra mutattak, hogy azoknak, akik magzati korban jódhiányban szenvedtek, nagyobb eséllyel lettek tanulási nehézségeik.

„Az alacsony jódellátottság esetén a magzat idegrendszeri fejlődése sérülhet, a túlzott jódbevitel pedig a várandós anyánál pajzsmirigy túlműködést idézhet elő,- bár ez egy jól működő  méhlepény  esetén terhelést  nem jelent  a magzatnak. Azt viszont nem árt hozzátenni, hogyha túl sok van belőle, akkor az átmenetileg blokkolhatja (Wolff-Chaikov effektus)  a magzat saját pajzsmirigy működését (bár ezt a normál anyai pajzsmirigyműködés  teljesen kiegyenlíthet).”– fejti ki Dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosa.

Az orvosok ezért azt tanácsolják a kismamáknak, illetve a babát tervező nőknek, hogy fokozottan figyeljenek az elegendő jód bevitelére, ezért fogyasszanak minél több tejterméket, halat, valamint tengeri herkentyűket!

Forrás: