Honnan tudjuk, hogy megindult a szülés?

Egy gyakorlottabb anyuka, aki már másodjára, harmadjára hoz világra kisbabát, talán már nem ijed meg annyira a szülés megindulásakor, hiszen van némi tapasztalata, de aki első alkalommal szül, furcsának és aggasztónak találhat mindent.

Bizony, nem egy kismamával történik meg, hogy a terhesség vége előtt úgy érzi, eljött az idő, majd kiderül, csak téves riasztás volt. Nem tudhatja, pontosan mit kéne éreznie, mi a biztos jel, hogy megindult a szülés, hiszen életében először van része ilyesmiben. A baba valódi érkezése azonban összetéveszthetetlen: olyankor valóban, gondolkodás nélkül, azonnal indulni kell a kórházba.

Persze ha egy nő első alkalommal terhes, nehezebb a szülés pontos megindulását is megjósolni. Ahogyan azt is, meddig tart majd a vajúdás, mivel csak átlagértékek vannak. Az első baba érkezésekor általában 10-18 órát tarthat, a második gyermeknél ennél kevesebbet, 4-8 órát.

szules2-001

A furcsa érzések azonban megrémíthetik a szülés előtt álló kismamát. Különösen akkor vannak tele kérdéssel, amikor a gyermeknek a kiírt időpont szerint már meg kellett volna születnie. Ehhez az időponthoz képest azonban még normálisnak tekinthető, ha két héttel korábban, vagy később érkezik a baba.

Mi tekinthető biztosnak?

Van néhány jele annak, hogy már nincs sok idő hátra a szülésig. Például a has leszállása, amikor a baba befordul, a feje a medencecsont felé fordul, lejjebb kerül a has, és a kismama kicsit fellélegezhet, mert a tüdő és a szív kissé tehermentesül. Könnyebbnek érzi magát, de a has leszállásának időpontja is változó, előfordul, hogy a szülés előtt 2 héttel, de az is, hogy csupán közvetlenül előtte történik ez meg.

Ahogyan a nyákdugó kilökődése is: ez a nyálkás, véres váladék a baba védelmére szolgál, a baktériumok méhbe jutását gátolja. Ha a méhszáj kitágulásával távozik a szervezetből, sem kell feltétlenül indulni a kórházba. Ilyenkor még a magzatburok védi a babát, de hetekre is lehet ilyenkor tőlünk a szülés. Annyi bizonyos, hogy már nincs sok hátra a baba érkezéséig!

szules3-002

Ami már sokkal valószínűbb: ha a méhösszehúzódások, melyek enyhébb menstruációs görcsre hasonlítanak, kezdetben 20 percenként jelentkeznek, majd egyre sűrűbben és egyre erősebben. Ha elérték a 10 perces rendszerességet, figyelni kell, hogy mennyi idő telik el a következőig, mert ha 5 percessé válnak a fájások, és nem csökkennek, valóban itt az idő!

Sok anyuka hiszi azt, hogy bepisilt, amikor a magzatvíz elfolyik: ez akkor történik meg, ha a vajúdás kezdeti szakaszakor megreped a magzatburok, ez azonban nem mindenkinél fordul elő, sőt! A folyadék vagy erős sugárban távozik, vagy csordogál: ilyenkor már nem védi szinte semmi a babát, ezért mindentől, ami árthat neki, vagy kórokozókat juttathat hozzá (kádban fürdés, szex), óvakodni kell!

A magzatburok repedését követően 12 órán belül indul meg a szülés, ha magától nem, akkor be kell indítani. Az elfolyt víz színét nem árt ellenőrizni: akkor nincs gond, ha tiszta, vagy rózsaszínes, de ha zöld, akkor esély van rá, hogy a kicsinél oxigénhiány léphet fel, ezért cselekedni kell! Mindenképp hívjuk fel orvosunkat!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.