Félnek a kecske évétől, mielőbb szülnének a kínai nők

A kínai nők mindent elkövetnek, hogy még az idén, a ló évében megszüljék gyermeküket, mert a néphit szerint a következő, vagyis a kecske éve nem hoz áldást az akkor születőkre – számolt be róla a kínai média kórházi forrásokra hivatkozva.

Legutóbb 2012-ben volt hasonló kapkodás a kínai szülészeteken, mivel közkeletű vélemény szerint a sárkány éve a legjobb, ezért aki csak teheti, gondoskodik arról, hogy legyen egy akkor született gyermek a családban. Ezért aztán Pekingben ötéves csúcson volt az éves születések száma, Sanghajból ötezer “extra” babát jelentettek.

A helyszíni riportokból kiderül, számos helyen inkább a nagyszülők tartanak a kecske évétől. Olyan esetről is beszámolnak, ahol az anyós és após egy hónap házasság után kötelezték újdonsült menyüket a gyerekvállalásra. Akadnak faluközösségek, amelyek úgy tartják, hogy a kecske évében született lánygyerek szegénységbe taszítja a családot. De sokan gondolják, hogy a 12 állatégövi jegyből csak kecske az, amelyik szerencsétlen, és ha lehet, szeretnék megelőzni a bajt. A kínai holdnaptár szerinti újév, és vele a kecske éve jövőre február 19-én kezdődik.

kecskeeve

Si jang csiu pu csüan, vagyis a kecske évében születettek közül tízből kilenc szenvedni fog – szól a minden kínai által ismert ősi mondás, ami a jelek szerint a mai napig érezteti hatását. A pekingi kismamákon nagy a nyomás, pánikszerűen igyekeznek időpontokat foglalni a kórházakban, mert már egyre kevesebb a hely. A családtervezési politika lazítása miatt jó néhányan második gyermeküket várják.

Kínában hagyománya van a családi kisegítők, háztartási alkalmazottak rendszerének, s úgynevezett “ajit” a legkülönbözőbb célokra vesznek fel: a takarítástól, a főzésen, mosáson és kutyasétáltatáson át a gyerekek és az idősek felügyeletéig. Van közöttük napi bejáró és bentlakó is. Keresett réteg a jüeszaónak nevezett szakképzett csecsemő- és kismamagondozó. Hírek szerint novemberben fog tetőzni az irántuk mutatkozó kereslet, havi fizetésük a 10 ezer jüant (367 ezer forint) is eléri majd.

A közvetítő, szolgáltató irodákból származó információk arra utalnak, hogy a jövő év februárig betelt a jüeszaók naptára. Az év második felére a kereslet 20-30 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakáét. A kínai asztrológia szerint a születés hónapjának, napjának és pontos időpontjának ugyanúgy szerepe van az egyén horoszkópjában, mint a nyugati asztrológiában. A “népi” asztrológia azonban leginkább az évre összpontosít. Eszerint a kecske évében születettek általában gyengék, bolondosak, inkább csak követik a többieket, “hős vezető” nemigen kerül ki közülük.

A tudósok, szakemberek természetesen cáfolják és tudománytalannak tartják az ilyen hiedelmeket, és azzal érvelnek, hogy a kecske évében születettek között is vannak sikeresek, ahogyan a “sárkányok” között is akadnak, akiknek nehéz az életük. Egyes feltételezések szerint a kecske évével kapcsolatos ellenérzések a kegyetlenségéről elhíresült Csing-dinasztiabeli Ce-hszi császárnő uralkodásának idejére (1835-1908) vezethetők vissza. A császárnő a kecske évében született, és a baj szimbólumává vált. (MTI)

Forrás: