Csomagold vattába a gyermeked!

A mai kor gyermekei talán már egészségtelenül túl tiszták. Egyre több adat bizonyítja, hogy a kosz és a kórokozók megvédhetnek a betegségektől, akit viszont a széltől is óvnak, az lesz igazán beteg.

A higiénia-hipotézis szerint az asztma, ekcéma, szénanátha, és a gyermekkori cukorbaj azokat fenyegeti leginkább, akiket nem hagynak soha a sárban hempergőzni, pocsolyába toccsanni vagy állatokkal játszani.

Azt mondják, hogy aki sosem találkozik a piszokkal és mikroorganizmusokkal élete korai szakaszában, annak az immunrendszere nem tanulja meg, miként szabályozza a mindennapi betolakodókra adott válaszreakcióit. Később aztán „téves riasztások” sorozata következhet, például allergiák és más betegségek formájában. Ha ezekre egymás után kapja az antibiotikumokat, az csak olaj a tűzre.

baba

Amerikai kutatók legutóbb egerekkel kísérleteztek. A rágcsálókat csíramentes környezetben tartották, csak steril táplálékot kaptak. A tüdejükben és beleikben hihetetlen mennyiségű immunsejt halmozódott fel, melyek az asztma és a bélproblémák kiváltásáért felelősek. Ha kialakult a betegség ezekben az állatokban, az a szokásosnál sokkal súlyosabb formában jelentkezett, számolt be róla a Science című folyóirat. Végül a Harvard Orvosi Karának kutatói a sterilen tartott egereket összeeresztették normál módon tartott társaikkal egy kórokozóktól hemzsegő ketrecbe.

A felnőttként kikerülő állatok nem lettek kevésbé fogékonyak a betegségekre. Az első néhány élethéten normál feltételek közé bekerülő, előzetesen sterilen tartott egerek azonban nem lettek betegebbek hétköznapi fajtársaiknál.Ez azt sejteti, hogy van egy bizonyos időrés, mely során az immunrendszer képes elsajátítani a normális működést.

fiu baba

Dr Richard Blumberg kutató elmondta: „Ez azt mutatja, hogy kritikus fontosságú a megfelelő immuntréning az élet legkorábbi szakaszaiban”. Graham Rook, a London College Egyetem mikrobiológus professzora így vélekedett: „A következő lépés, hogy meghatározzuk, ezek a mikróbák miként működnek, hogy új oltóanyagokban és gyógyszerek formájában lehessen őket használni.” Ennek ellenére óvva intette a szülőket attól, hogy sutba vágják az összes tisztítószert az egészséges környezet biztosítása érdekében, mert így veszélyes kórokozók is elszaporodhatnak. „Veszélyes lenne azt javasolni, hogy ne takarítsanak, hátha akkor megszabadulunk ezektől a betegségektől.”

A higiénia hipotézist elsőként 1989-ben állították fel, amikor észrevették, hogy a szénanátha ritkább azon gyerekek körében, akiknek vannak idősebb testvéreik. Úgy gondolták, hogy mivel sok vírussal és baktériummal találkoznak a testvér révén, ez védelmet biztosít számukra az allergiák ellen. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik házi kedvencet tartanak vagy farmon nőnek fel.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.