Apró kis „mocsokságok” a zoknis fiókban – Csak nőknek!

Egy felnőtt nő tudja, mit szeretne az ágyban és hogyan kaphatja azt meg! A zoknis fiók mélyén tartott vibrátor mellett azonban jó pár dolog van, ami nem hiányozhat a „lányos szobából”…

Van, aki megbotránkozik a szexuális játékok említése hallatán, más azonban örömmel kipróbálná valamelyiket. Személyiségünktől, neveltetésünktől, a minket ért hatásoktól is függ, idegenkedünk az ilyesmitől vagy szívesen veszünk is akár belőle. Annyi bizonyos, nem árt, ha egy nő felfedezi a saját testét és kitanulja, mi okoz neki igazán örömöt. Hiszen enélkül aligha tudja majd ezt a partnere tudomására hozni.

Szóval, egy női hálószobának kell egy rejtett zug, mely első látásra egyszerű zoknis fióknak tűnik. Mivel töltsük meg a „tökéletes szexfiókot?” A belevalókat egyedül és párunkkal is érdemes használnunk…

1.Szexuális játékok: ezeket a játékokat arra találták ki, hogy az ember maga is képes legyen kitapasztalni, mi esik jól neki, valamint hogy fokozza és gyorsítsa az élvezetet. Ugyanis, legyünk őszinték, egy nő számára az orgazmus elérése sokszor nehezebb, mint egy férfinak.

Olyasmit szeretnénk, ami erős – vagyis erőteljes vibrálást fejt ki -, vagy különféle csatlakozásai vannak, amelyekkel lehet kísérletezni. A csikló stimulálóval ellátott játékszerek is igen népszerűek. Számos fajta szexjáték létezik, tetszés szerint lehet választani, aszerint, milyen igényeink vannak, mit szeretnénk kipróbálni.

2.Síkosítók: minél nedvesebb a nő odalent, annál jobb – ebben a hölgyek és a férfiak egyetértenek. Minél több a nedvesség, annál könnyebb a behatolás és a szeretkezés. Az esetleges hüvelyi szárazság egyszerűen elkerülhető. Hogy milyen fajtát használunk, a mi döntésünk. Az alábbi típusok közül választhatunk.

bugyi

-Víz alapú: a leggyakoribb a víz alapú síkosító, melyet szex után könnyű feltörölni, nem károsítja a vibrátort sem, noha nem tart ki olyan hosszú ideig. Vagyis, ha szükséges, újabb adaggal kell „besegíteni”.

-Szilikon: maszturbációhoz is kiváló a „csatakosan csúszós” szilikon alapú síkosító. Selymes, lágy állagú, nem igényel „utántöltést”. A latex-szal jól kombinálható, de szilikon szexjátékokkal nem tanácsos együtt alkalmazni. A szilikon-alapú síkosítót nehezebb a bőrről, ágyneműről eltávolítani.

-Olaj: a „B terv” – csak akkor érdemes használni, ha feltétlenül szükséges. Az olaj alapú síkosítók, meglepő, de károsítják az óvszert, de a hüvelyből is nehezebben tudjuk eltávolítani.

3.Gyertyák: a hálószobában tartani kell kis mécseseket vagy nagyobb gyertyákat! Elsőrangú és egyszerű hangulatteremtők. A nagyon aromás füstölők és illatgyertyák helyett azonban válasszunk kezdetben a semlegeseket, illatanyag-menteseket, ha később kiderül, hogy ki milyen illatot vagy akár hangulatfényt szeret, válogathatjuk aszerint a következőket. Az aromaterápiás masszázs gyertyák egyébként beválnak az intim pillanatokban.

4.Zsebkendők: ne feledjük, hogy nemcsak bármikor eltüsszenthetjük magunkat, de a zsebkendőkre a szex után is komoly igény merülhet fel. Egy kis „takarításra” szükség van szeretkezés után, bár a zsebkendők helyett ajánlott az intim törlőkendők, sima nedves törlőkendők használata is. Sokkal elegánsabb, mint megragadni egy póló szélét és megtörölni magunkat…!

Forrás: Adrina-napidoktor.hu

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.