Az életközepi válság a szexet is érinti

Az életközepi válság meglehetősen komplex probléma, ami különösen a nők számára nehéz. A korábbi évek trendjétől eltérően tavaly nőtt a válások száma hazánkban, leginkább a 40-es éveikben járó és 50 év feletti házaspárok körében. A szülők ilyenkor szembesülnek az „üres fészek” szindrómával, amikor gyermekek a családi fészekből kirepülnek és hirtelen magukra maradnak.

Az életközepi válság meglehetősen komplex folyamat, amit a nők nehezebben viselik, mint a férfiak, ezt a változást. Emellett, a nők gyakran ebben az időszakban lépnek a változókorba, amit sokan élnek meg a nőiesség teljes elvesztéseként.

Ennek egyik kísérő jelensége lehet a szexuális életben bekövetkező zavar, a testi kapcsolat iránti vágy, a partnerhez való vonzódás is csökkenése. Ez nem csak a meglévő párkapcsolatra lehet hatással, hanem akadálya lehet egy esetleges válás utáni új kapcsolat kialakításának” – mondta dr. Major Lászlóné, a rasserena.hu szóvivője.

Beletörődés helyett törődjünk önmagunkkal!

Ebben az időszakban lényegében egy új élet kezdődik, egy új esély a boldogságra. Az eddigi szokásokat újakkal kell helyettesíteni. A másokról való gondoskodást pedig önmagunkkal való törődéssel. Egy esetleges kitörési pont lehet ebből a helyzetből, hogy a párkapcsolati vonalat nem hanyagolják el a párok – ha még nem késő. De semmiképpen nem szabad beletörődni a megváltozott, esetlegesen kedvezőtlen helyzetbe.

Fotó: 123rf.com

Tudomásul kell venni, hogy ahhoz, hogy a kapcsolatunk harmóniája megmaradjon, vagy készen álljunk egy új kapcsolatra legelőször magunkkal kell törődni – ami nehéz annak, aki egész felnőtt életében másért élt” – tette hozzá dr. Major Lászlóné, a rasserena.hu szóvivője.

Bár ez nagy energia befektetést igényel, de meghozhatja a kedvező fordulatot, ha a nők áldoznak a figyelmükből és az energiájukból arra, hogy a kapcsolat harmóniája megmaradjon, és helyreálljon a házasélethez való viszonyuk is. Ez persze nem megy automatikusan, sok energiát emészt fel.

Egyszerre kell ilyenkor a lelki egyensúlyra, a testi higiénére, a sportra, táplálkozásra, a külső megjelenésre is figyelmet fordítani. Ami abban az estben sem egyszerű, ha egyébként ideálisak a körülmények.

A rasserena.hu szóvivője szerint, a női változókori útvesztőkből való kijutási stratégia életmódváltást feltételez. Leginkább a fogyókúrához lehetne hasonlítani, mert arról kell dönteni, hogy valaki a teljes életmódját megváltoztatja-e. Általános életviteli fókuszok kialakítása szükséges. A fogyókúrában sem csak annyi a lényeg, hogy kevesebbet kell enni. Itt is arról van szó, hogy tudatos életvezetés kell a megoldáshoz.

Nincs lehetetlen!

A nők szexuális problémáinak megoldására is léteznek megoldások – igaz ez nem olyan egyszerű, mint a férfiak esetében. Azonban ez sem pótolja az önmagunkra szánt időt és az egészséges életmódot.

A nők egy részénél a változókor olyan élettani hatásokat is előidézhet, amelyek esetében szükség lehet orvosi ellátásra, gyógyszerek alkalmazására, vagy akár pszichoterápiára is. De nem létezik olyan életközepi probléma amit ha akarjuk ne lehetne megoldani és akadálya lenne a boldogságnak, vagy egy újrakezdésnek. Fontos, hogy ne szégyelljünk segítséget kérni, vonjunk be a problémák feltárásába és megoldásába megfelelő szakembert, kérjünk akár orvosi segítséget.

Forrás: https://napidoktor.hu/index