Augusztus 20. – Ünnepi programok

Évről-évre ünneplés és tiszteletadás vár minket az Államalapítás Ünnepén, augusztus 20-án. Tisztavatás, zászlófelvonás, kitüntetések átadása, családi programok és koncertek, Magyar Ízek Utcája, Mesterségek Ünnepe, ünnepi szentmise és tűzijáték.

2017. augusztus 20.

2017.08.20. 8.30-9.30

Kossuth téri Ünnepség,  dr. Áder János Köztársasági elnök beszéde Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonása és tisztavatás

Időpont: 2017. augusztus 20., 8.00 óra

Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér

A Magyar Honvédség legkiemelkedőbb és leglátványosabb eseménye a honvédtisztek avatása. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt.

Idén 93  fiatal (13 lány és 80 fiú) sorakozik fel a Kossuth téren, hogy az ünnepélyes tiszti eskü letételével befejezzék honvédtiszt-jelölti pályafutásukat, és a Magyar Honvédség hivatásos állományának tisztjeivé váljanak. A honvédtiszt-jelöltek eredményes záróvizsgát tettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, néhány nappal ezelőtt mindannyian aláírták a tiszti esküt, majd augusztus 18-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került sor az oklevél átadó ünnepségre. A történelmi hagyományok szerint kiemelkedő jelentőségű tiszti eskü nyilvános letételével válnak hadnagyokká.

Az ünnepségen beszédet mond dr. Áder János Magyarország köztársasági elnöke.

A tisztavatás hagyománya

A Magyar Honvédség történetében a tisztavatás mindig kiemelkedő jelentőségűnek számított. A tisztavatás megvalósítási formái és a végrehajtás helyszínei változtak a történelem során, de a ceremónia ünnepélyessége változatlan maradt.

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872 őszén jött létre, akkor a tisztavatás helyszínéül az intézmény előtti Nagyrétet (a mai Orczy-kertet) jelölték ki. A Ludovika Akadémián az avatottak kihúzott karddal tettek esküt a hazára, amit az eskü végén mondott utolsó mondat is igazol: „A hazáért mindhalálig!”

A II. világháború után a Ludovika épületében 1947-ben felállították a Honvéd Kossuth Akadémiát, majd 1949 és 1951 között az országban 15 tiszti iskola alakult. A tisztavatásokat ezekben a tanintézetekben is augusztus 20-án tartották, valamennyien a saját iskolájuk alakuló terén, ahol a frissen avatottak esküt tettek az Alkotmányra és a Hazára. A hagyományt az 1957 és 1967 között működő Egyesített Tiszti Iskolán is továbbápolták, és két éven át működött az 1967-ben létrehozott Katonai Főiskolákon is.1969-ben az akkori politikai vezetés úgy döntött, hogy a tisztavatások helyszínéül a Parlament előtti Kossuth teret jelöli ki. Ezen a helyszínen 2006-ig 37 alkalommal tartottak avatási ünnepséget. 1994-ben elmaradt a tisztavatás, a 3 éves képzésről a 4 éves képzésre történő áttérés miatt.

2007 és 2011 között a tisztavatás ceremóniája a Hősök terén zajlott, de 2010-ben új korszak kezdődött a tisztavatások történetében. A honvédelmi miniszter utasítására – a ludovikás hagyományoknak megfelelően – a fiatal tisztek a korona másolata előtt tettek újra esküt, illetve a kardjuk kirántásával tisztelegtek a miniszter előtt. Az eskü szövegébe is visszatért „A hazáért mindhalálig!”- felkiáltás.

2012-től újra a korábban megszokott helyszínen, a Kossuth téren tettek és tesznek nyilvános esküt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei.

Az ünnep ékköve – a díszzászlóalj

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység szervezeti állományába tartozik a Honvéd Koronaőrség, a Honvéd Palotaőrség és a Honvéd Díszzászlóalj. Fő feladatuk a Szent Korona és a Sándor Palota protokolláris őrzése, nemzeti, állami, katonai ünnepek protokolláris feladatainak ellátása, valamint Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő fel- és levonása, illetve őrzése.

2012. október 23-án mutatkozott be először az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység a nemzeti trikolór színeivel ékesített egyenruhájában.

A Szent Korona őrzését ellátó Koronaőr alegység katonáinak egyenruháját piros, a Honvéd Díszzászlóalj katonáiét fehér, míg a köztársasági elnöki palota őrségét ellátó palotaőrök egyenruháját palackzöld ékítmények díszítik, így adva ki a nemzeti lobogó egységes színét, a piros-fehér-zöldet.

Az esemény programja:

08.00 A narrátor tájékoztatója
08.05 A Különleges Díszelgő Csoport fegyveres bemutatója
08.15 A díszzászlóalj, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység és a Nemzeti Lovas Díszegység bevonulása a térre
08.28 A narrátor köszöntője
08.30 A köztársasági elnök a Honvéd Vezérkar főnök kíséretében katonai díszszemlét tart
08.38 A történelmi zászlók bevonulása Liszt XIV. rapszódiájának dallamára
08.40 Magyarország Lobogójának felvonása
08.55 Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője
09.05   A honvédtisztek ünnepélyes eskütétele
09.10 A köztársasági elnök beszéde
09.20 Az Óbudai Danubia zenekar eljátssza Beethoven: István király nyitány zeneművét
09.30  A rendezvény vége

2017. augusztus 20. 10:00 – 11.00 óra LÉGI- ÉS VÍZI PARÁDÉ

Helyszín: Budapest, a Duna folyam Lánchíd és Margit-híd közötti szakasza

10:00 – 10:06 katonai repülési program:

– 3 db JAS 37 Gripen rajékben történő áthúzása
– 2 db Zlin Z-242 géppárban történő áthúzása
– 2 db A-350 B kötelék
– 3 db MI-8, MI 17 rajékben történő áthúzása

10:06 – 10:30 vízi parádé

– 3 db aknamentesítő hadihajó felvezetésével 22 db személyhajó bemutatója,
– Lajta múzeumhajó elérésekor minden úszó egység egy egységes hosszú hangjelzést ad le (4-10 sec), ezután az alakzat mellett elhúz 1 db szárnyashajó
10:30-10:37 Illés Tamás egyéni műrepülő programja
10:37 – 10:45 Imre Lajos MI-2 típusú helikopterrel történő bemutató repülése
10:45- 10:48 DA42 és 2 db DA40 rajékben történő áthúzása
10:48-11:15 Ejtőernyős bemutató:
– 2 db AN 2 típusú repülőgépből 24 fő ejtőernyős ugrik ki 2200 méterről
11.15  Motorcsónakos felvonulás

2017.08.20. 09.00-22.00 Magyar Ízek utcája a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig

A Magyar Ízek Utcájának Védegylete idén nyolcadik alkalommal szervezi meg az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényeként a Magyar Ízek Utcáját, mely az év talán legnagyobb látogatottságú gasztronómiai eseménye. Évről-évre itt kerül bemutatásra Magyarország Tortája és a Szent István napi kenyér, valamint számtalan gasztronómiai különlegesség jelenik meg az ország és a Kárpát-medence minden tájáról: karcagi birkapörkölt, kakastöke pörkölt, számtalan kiváló kézműves termék, gyömbéres kolbász, pálinkakülönlegességek, magyar halkülönlegességek, házi sörök, szatmári töltött káposzta, de malacot is sütünk nyárson a Duna partján. A Magyar Ízek Utcája idén vendégül látja a V4 nemzeteinek gasztronómiáját. A látogatók a magyar ízek mellett megkóstolhatják a lengyel, cseh és a szlovák étel és italkülönlegességeket.

Az augusztus 20-i Szent István napi ünnepségek kísérőrendezvényeként idén nyolcadik alkalommal szervezzük meg a Magyar Ízek Utcáját. Az idei évben is két napon keresztül, augusztus 19-20-án lehet végigkóstolni az ország terményeiből készített finomságokat.

Gasztro-rendezvényünk ars poeticája: válogatott, minőségi magyar alapanyagokból, a magyar ízek és receptek felvonultatása, valamint a magyar kézműves élelmiszerek garmadájának bemutatása, a Kárpát-medence minél több táját bevonva. A magyar gasztronómiai kultúra részeként szívesen vonultatjuk fel a velünk élő nemzetiségek sokszínű ételeit, termékeit, ezzel teret adva olyan kiállítóknak, akik minőségi, helyi alapanyagokból készítik el termékeiket.

A résztvevők kiválasztása során az alapanyagokra és a terményekre helyezzük a hangsúlyt. Igyekszünk minél többféle termékkel, illetve terménnyel minél több őstermelőt bevonni, továbbá folyamatosan kutatjuk az újabb lehetőségeket és partnereinket a konyhaművészet vagy éppen a kézműves termékkészítők között. A Magyar Ízek Utcáján számos élelmiszer-előállító is képviselteti majd magát például lekvárokkal, gyógynövénykészítményekkel, gyümölcslevekkel, húskészítményekkel, sajtokkal, kézműves sörökkel, borokkal, valamint pálinkákkal. Idei rendezvényünkön közel 150 kiállító vesz részt.

A Magyar Ízek Utcájának szervezőcsapata magánszemélyekből, cégekből, valamint szakmai szervezetekből (Magyar Pékszövetség, Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete) áll, amely védegyleti formában működik és őrködik a minőség felett. Az együttműködésnek és a magas szakmai színvonalnak köszönhetően egyre több megjelenési lehetőséget kapunk különböző fesztiválokon, kulturális eseményeken, amely idén több külföldi meghívással is társult.

A Magyar Pékszövetség számos finomság, helyben sütött különlegesség mellett – a hagyományokhoz híven – idén is egy igazi kovászos újbúza lisztjéből készült kenyeret kínál az ünneplő magyarok asztalára, amely a Görböc nevet viseli. Az idei Szent István napi kenyér búzakenyér, de van benne egy csipet teljes kiőrlésű rozsliszt, ami különleges, selymes aromát ad a gyönyörű, aranybarna, ropogós héj mellé. A hosszú érésű, kovászos kenyér akár 72 óráig is eltartható. Bízunk benne, hogy mindenkinek ízleni fog, és minél többen keresik majd a hazai pékségekben. Lekvárral és felvágottal is ugyanolyan tökéletes. Az idei kenyérverseny rozs kategóriájának nyertese a Gere István Sütödéjében készült rozskenyér lett, melynek elkészítése során 80 százalékos rozslisztet használnak fel. Különös, de nem véletlen, hogy a Magyar Pékszövetség kenyérversenyének Innovatív kategóriájának győztese készül mind közül a legősibb módon, étkezéskor mégis ez a legkönnyebb mindhárom közül. A Kemence Sütőipari Kft. Szalmaláng nevű kenyere ugyanis spontán kovásszal készül, az ehhez szükséges élesztőgombák pedig a levegőből költöznek a liszt-víz keverékbe, akárcsak évezredekkel ezelőtt. A Szent István napi kenyér, és a Magyar Pékszövetség idei termékversenyének további nyertesei, mindenki számára elérhetőek lesznek a Magyar Ízek Utcáján.

A szakmai szervezetek közül a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete is a kezdetek óta hozzájárul rendezvényünk sikeréhez, így a Magyarország Tortája verseny győztes süteményének bemutatása idén is kiemelt program lesz. A tizenegyedik alkalommal meghirdetett pályázatra ebben az évben az új, kreatív ötleteket, főleg magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy Magyarországgal kapcsolatos tortákat, recepteket várt az Ipartestület, melyek csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhattak. Idén már 30 torta közül választották ki a „Balatoni Habos Mogyoró”, Vaslóczki Orsolya budapesti cukrász alkotását. A tehetséges fiatal cukrász hölgy korábban már a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt is megnyerte. Az idei nyertes torta mogyorós habtészta alapú, melyen mogyorós roppanós réteg, fekete ribiszke zselé, tejcsokoládés karamell, mogyoró hab rétegződik, és mogyoróolajos áthúzóval lett bevonva. A „Balatoni” jelző, a dél-balatoni régió jellegzetes és ízletes csonthéjas gyümölcsére, a mogyoróra hívja fel a figyelmet, a régióban jelenleg is találhatók remek zamatú gyümölcsöt termő ültetvények. A nyertes torta készítője is dél-balatoni termelőtől származó mogyoróolajat használt a tortához.

Idén sem maradhat ki Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztes süteménye, amelyet 2012-ben az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hozott létre és hirdetett meg először, szakmai partnere pedig a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, valamint a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Az idei verseny győztese a „Pöttyös Panni”, melyet a budapesti Zazzi Cukrászda alkotott meg. A torta nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet, az üde málna mousse kellemesen savanykás ízét finoman kiegészíti a szilva réteg édessége. Ugyanakkor a szilva jól harmonizál a mákos piskótával is, amelyben a mák intenzív ízét a mandulaliszt teszi selymesebbé. Vidámságot, könnyedséget sugároz, melyet a tetején található pöttyök is kiemelnek. A cukrászt a névadáskor ezek a díszek ihlették meg. A Pöttyös Panni alacsony szénhidráttartalmú, a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető könnyű finomság melyet bátran fogyaszthatnak a cukorbetegek is. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján egy szelet torta 6 g szénhidrátot és 167 kcal-t tartalmaz.
Az egészségükre odafigyelők az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sátraiban ingyenesen megmérethetik testösszetételüket, valamint vércukorszintjüket a világ egyik legpontosabb vércukormérő készülékével.

Érdekesség, hogy idén a Magyar Ízek Utcája vendégül látja a V4 nemzeteinek gasztronómiáját. Ezért mindenkinek javasoljuk felkeresni azon főzők, hagyományőrzők, vendéglátós standjait, akik egy-egy izgalmas és szülőhazájukra jellemző ételt és egyben hagyományt mutatnak be.  A kétnapos gasztronómiai fesztiválon meg lehet kóstolni a felvidéki, mátyusföldi káposztalevest és mákos pogácsát, a kárpátaljai házi fánkot, a szőlőleves töltikét. Határon innen meg lehet kóstolni az alföldi pásztorétel az öhönt, a sokácbabot, a karcagi birkapörköltet vagy éppen a cigánykáposztát vakaróval, vagy bodaggal, ki hogy ismeri. Egyenesen Szatmárból érkezik a magyar töltöttkáposzta univerzum egyik legizgalmasabbika az édeskáposzta levélbe töltött durvára tört kukoricával készült paradicsomos káposzta.

A kézműves kitelepülőket se hagyja ki senki, hiszen standjaiknál gyümölcsboros lekvárral, hollókői házi süteményekkel, marcipánkülönlegességekkel, magkrémekkel, szörpökkel, mézekkel, hazai gyógynövénykészítményekkel és sok más színes dologgal várják az érdeklődőket.

Az üdítő-bódító standoknál a házi szörpön, az ikonikus pálinkákon és a kézműves sörökön túl fröccs formájában kínáljuk Magyarország borrégióinak legfinomabb borait.

A Magyar Ízek Utcája idén a Várkert Bazár és a Szilágyi Dezső tér között lesz megtalálható, amely a kulináris élvezeteken túl, családi programokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket. Többek között fellép Szabó Balázs bandája, a Supernem, a Ghymes, Tóth Gabi és még sokan mások.

2017.08.20. 10.00-16.00 Szent Korona látogatás az Országházban

Az érdeklődők megtekinthetik a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát.

A sort 16.00 órakor lezárják!

A program jelentős látogatottsága miatt ezen a napon a Seuzo-kincsek látogatására nem lesz lehetőség.

2017.08.20. 10.00-20.00 Mesterségek Ünnepe a Budai Várban (2017.08.16-20.)

Augusztus 17. és 20. között rendezik az ország legnagyobb nemzetközi kézműves fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. A rendezvény fő témája a hímzés, a díszvendég Mongólia, de számos további országból, is érkeznek kézműves mesterek. A Reformáció 500 éves évfordulójáról nagyszabású országos kiállítással emlékeznek meg, és lesz nemzetközi kovácstalálkozó is.

Idén augusztus 17. és 20-a között 31. alkalommal változik a Budavári Palota a hagyományőrző kézművesség legkiválóbb képviselőinek találkozóhelyévé. A sokak által már jól ismert Mesterségek Ünnepe az év várva várt családi fesztiválja, ahol kicsik és nagyok ismerkedhetnek a népi tárgykultúrával, kipróbálhatják a népi mesterségeket, megcsodálhatják a kézművesek míves munkáit, találkozhatnak mamutcsont-faragóval, halbőr varróval, íjkészítővel, vagy más, különleges mesterség képviselőjével.

A Mesterségek Ünnepe egyedülállóan sokszínű, nemzetközi fesztivál, ami az Európai Fesztivál Szövetségtől idén megkapta a Minősített Európai Fesztivál címet, így bekerült a kontinens legjobb fesztiváljai közé. A Mesterségek Ünnepe 2015 óta minden évben megkapja az EFFE (Europe for Festivals – Festivals for Europe) minősítést, amelyet a legjobb európai fesztiválok érdemelnek ki, valamint a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program is „Kiváló minősítésű Folklórfesztiválnak” értékelte.

 

A rendezvény főszereplői a magyar kézműves mesterek, akik sok évszázados gyakorlati és szellemi tudást és értéket hordozó kézműves szakmák éltetői és továbbadói. A több, mint 800 hazai és határon túli mester mellett a fesztivál évek óta vendégül lát külföldi kézműveseket is, idén hét vendég ország képviselteti magát. A díszvendég Mongólia mellett jelen lesznek jakut-földi, Szahalin-szigeteki, üzbég, kínai, tadzsik, kirgiz, türkmén, kazahsztáni és algériai mesterek is. Megtudhatják, többek között, hogy kik azok a szahák, megismerkedhetnek az egyik leghíresebb jakut mamutcsont faragóval és mesterségével, találkozhatnak üzbég szőnyegszövővel, mongol íjkészítővel, türkmén selyemfestővel és betekintést nyerhetnek abba, hogy hogyan készítenek halbőrből táskát, pénztárcát, szemüvegtokot a Szahalin-szigetekről érkező nyivh, orok és ainu mesterek.

A Mesterségek Ünnepén a legkiválóbb hagyományőrző népművészek tárgyalkotó tevékenységét nyitott/látványműhelyekben tekintheti meg az ide látogató közönség, a mesterség-bemutatókon megismerhetik, és ki is próbálhatják a hagyományos népi kézművességet az érdeklődők.

Az augusztus 17. és 20. között zajló rendezvény kiemelt témája a hímzés, a magyar népi díszítőművészet egyik leggazdagabb – viszonylag kis területen belül is rendkívül sokrétű – és legváltozatosabb ága. A Mesterségek Ünnepe hímző műhelyeiben tájegységenként mutatják be azt a sokszínűséget, amit a népi és úri hímzésben alapanyag, motívumkincs és öltéstechnika tekintetében tapasztalhatunk. Hímzésekkel az átlagnál ünnepélyesebb darabokat látták el, éppen ezért nagy szerepe volt elsősorban is a népviselet különböző darabjain, párnavégeken, kendőkön, takarókon, abroszokon, de hímezték az egyházi szertartások kellékeit is.

A reformáció 500 éves évfordulójának alkalmából a programokban és a tárgyi kiállítók körében is kitüntetett figyelmet kapnak a protestáns egyházak hagyományai. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Reformáció Emlékbizottság a jubileumhoz kapcsolódva pályázatot hirdetett az egyházi szertartások kellékeinek megújítására. A beérkezett pályamunkák legjobbjaiból országos kiállítás nyílik 2017. augusztus 17-én a Mesterségek Ünnepén a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében. Az 500 éves reformáció szellemi és kulturális örökségéhez kapcsolódóan emlékoszlopokat faragnak, valamint 25 fejfát állítanak ki szabadtéri kiállítás keretében „Fa sírjelek, fejfák” címmel.

Az idei fesztivál egyik különleges programpontja a IV. Nemzetközi Kovácstalálkozó, amelynek fő témája az a különleges és több száz éven keresztül megfejthetetlen tűzi hegesztéses eljárás, amellyel a Notre Dame kapujának vasalatait készítették hajdanán. Tíz országból, – többek között Oroszországból Norvégiából, Szlovéniából, Erdélyből, Pakisztánból – érkeznek szakemberek a konferenciára, díszvendég Magister Walfrid Huber, szobrász és kovácsművész, a bécsi Iparművészeti Egyetem nyugalmazott tanára a Magyarországi Kovácsmíves Céh tiszteletbeli elnöke.

Mindezek mellett az érdeklődőket idén is egész napos programokkal, táncelőadásokkal, gyermekjátszókkal, koncertekkel is várják, lesz néptánc többek között Baskíriából, Grúziából, Hondurasból, Lajkó Félix mellet fellép a Szent Efrém Férfikar és Szokolai Dongó Balázs, Csizmadia Anna és zenekara, a Tükrös Együttes, a Buda Folk Band, a Hungarian Folk Embassy, Zsikó Zoltán és zenekara, a Bara Zenekar, a M.É.Z. együttes, Csoóri Sándor és fiai, a Romengó, és sokan mások.

A nyár egyik kiemelt eseményévé, kihagyhatatlan családi programmá vált  fesztiváljának évente több tízezer látogatója van.

2017.08.20. 12.00 Szent István Rend átadása a Sándor Palotában

2017.08.20. 14.30 Aratómenet és kenyéráldás a Szent István szobornál

A több évszázados hagyományt felelevenítve a Mesterségek Ünnepén a mesterek és a táncosok idén is díszes aratókoszorús felvonulással és ünnepélyes kenyéráldással köszöntik Szent István ünnepét.

A vonulás útvonala: Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Tárnok utca – Szentháromság tér – Szent István szobor.

Mesterségek Ünnepe kézműves mesterei, valamint táncos és zenész résztvevői népviseletbe öltözve, aratókoszorúikkal és a szentelésre készített új kenyérrel augusztus 20-án 14:00-tól gyülekeznek a Szent György téren és 14:30-kor indulnak el a Szent István szoborhoz. 15 órakor a Mátyás templomnál, a Szent István szobornál ünnepélyes kenyéráldásra kerül sor. Közreműködnek: a Szent Efrém Férfikar szólistái és Szokolay Dongó Balázs.

Ünnepi áldást mond Fejes Csaba, a Mátyás templom káplánja.

Beszédet mond: Dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere.

2017.08.20. 17.00 Ünnepi Szentmise a Szent István Bazilikánál

2017.08.20. 18.00 Szent Jobb körmenet

Szent István király ünnepén a budapesti Bazilika előtti téren szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, szentbeszédet mond Veres András győri megyéspüspök, a Püspöki Konferencia elnöke. A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárul, amelyben  a Szent Jobb ereklyét a honvéd koronaőrség hordozza. A körmenetben a plébániák híveivel, a zarándokokkal, a szerzetesekkel és az egyházilag elismert lovagrendekkel együtt vonulnak a püspöki konferencia tagjai, a közjogi méltóságok, a diplomáciai testület tagjai, a politikai és a közélet jeles képviselői.

A körmenet a Szent István tér – Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalon halad.

A Szent Jobb 9.00 órától 13.00 óráig látogatható a Bazilikában.

A téren található nyilvános szektorok ülőhelyei 15 órától szabadon elfoglalhatóak a Zrínyi és a Sas utca felől.

2017. 08. 20. Lakossági rendezvények – családi programok, koncertek

Clark Ádám téri nagyszínpad:

  •  13.00-13.50 Kolompos
  •  14.00-15.00 Tóth Gabi
  •  15.30-16.30 Supernem
  •  17.00-18.00 Ferenczi Gyuri és a Rackajam
  •  18.30-19.30 Póka-Tátrai Regeneráció
  •  18.00-20.00 Üzenőlánc a Petőfi Rádióval

2017.08.20. 21.00-21.30. Ünnepi tűzijáték a Duna Országház előtti szakaszán

Az augusztus 20-i rendezvénysorozat elmaradhatatlan eleme a sok tízezer, százezer érdeklődőt vonzó budapesti tűzijáték.

Fellövési helyszínek:

ÚJ HELYSZÍNEN

A tűzijáték fő helyszíne a Duna Országház előtti szakasza, a Margit híd és a Lánchíd között mintegy 800m hosszban és a Lánchíd.

Időpontja: 2017. augusztus 20. 21:00–21:30 között.

Az ünnepi fényjáték hagyományosan este 21 órakor kezdődik.

A nézők számára idén a Duna-part pesti oldalán a Margit híd és a Lánchíd közötti, Id. Antall József rakpartról míg a budai oldalon a Bem rakpartról (a Sztehlo Gábor rkp. és Friedrich Born rkp. vonaláról) nyílik majd élvezhető látvány. A mintegy 1000 méter széles dunai tűzijátékot és a Lánchídról fellőtt rakétákat legjobban a Duna mindkét oldalán a Margit híd és Lánchíd közötti rakpartokról lehet majd élvezni.

A tűzijáték látványos a Halászbástyáról, a Budavári Palota Dunára néző oldaláról, a Budavári Sikló tereiről, sétányairól, és minden olyan helyről, ahonnan az Országház jól látható. A Lánchíd le lesz zárva a nézők elől, de a Margit hídról remek kilátás nyílik a tűzijátékra.

A 2017-es budapesti tűzijáték idén közel 25.000 db látványeffektet tartalmaz. Több mint 6.300 db pirotechnikai elemet indítanak el 5.000 lépésben. Látható lesz csaknem 4.000 db nagy kaliberű tűzijáték bomba és mozsár, melyekből a legnagyobb kaliberű bomba 200mm-es, kb. 5 kg tömegű lesz. Fellövésre kerül mintegy 2.300 db rómaigyertya, és még közel 300-350 db egyéb termék.

A tűzijáték elemeinek össztömege több, mint 4 tonna (csak a pirotechnikai robbanóanyagok nettó súlya tömege 2,5 tonna fölött lesz), melyek elindítása rádióvezérelt modulokkal történik, de az 6.300 elem bekötéséhez így is szükség lesz mintegy 60 km-nyi elektromos vezetékre.

A tűzijáték telepítése augusztus 14-én kezdődik, majd folyamatosan zajlik több helyszínen a biztonsági előírások maximális figyelembevételével. Csak a telepítést 30 pirotechnikus végzi, ám az ünnepi tűzijáték előkészítésében további 25-30 szakember is részt vesz, a pirotechnikusok mellett.

Az egyes pirotechnikai elemek indulása, vagyis a lövésterv, a zene ritmusához igazodik. Számítógépes szoftver vezérli a folyamatot, amely századmásodpercnyi pontossággal vezérli a tűzijátékelemek indítását. Az innovatív, modern vezérlés nemcsak a látvány folyamatos fokozását teszi lehetővé, de megfelel a legkorszerűbb és legszigorúbb biztonsági elvárásoknak is.

A tűzijáték bármelyik pillanatban egyetlen gombnyomásra leállítható, sőt adott esetben a berendezés arra is lehetőséget nyújt, hogy a tűzijátéknak csak bizonyos részeit, egyes pirotechnikai elemeit állítsák le, miközben más elemek kilövése zavartalanul folytatódhat.

A biztonságot szolgálják a szerelvények speciális műszaki tulajdonságai, pl. azok a repeszmentes keménypolietilén vetőcsövek, amelyek tűz- és robbanásálló kalodarendszerbe rögzítve biztosítják a pirotechnikai elemek kilövését.

Az idei tűzijáték zenéi között felvonulnak régi, nagy és ismert klasszikus művek, egy kis „retro” hangulatot festve a modern eszközökkel tervezett, karakteres látvány alá. Az ünnephez méltó piros-fehér-zöld, valamint az unió-s kék sárga színek méltóan fejezik ki az ünnep emelkedett hangulatát. Újra hallható lesz a Kék Duna keringő, amire üstökösök fognak „táncot járni”és arany, ezüst hullámok jelennek meg az égen, a Duna felett. Elengedhetetlen, hogy felcsendüljön Szörényi Levente és Bródy János zeneszerzők nevével fémjelzett István, a király című rockopera részletei, és hallhatunk modern klasszikus zenét is. A zenék válogatásában a Petőfi Rádió szakemberei is részt vettek.

A hatóságok, biztonsági szervek, pirotechnikai szakemberek és a biztonságért felelős Operatív Törzs között zártláncú, titkosított rendszeren keresztül zajlik a folyamatos kommunikáció. A tűzijáték idején az ún. Vezetési Pontról valamennyi érintett helyszín belátható és minden biztonságért felelős szervezet képviselője jelen van, hogy szükség esetén azonnal megtörténjen a megfelelő beavatkozás, ám a remények szerint erre nem fog sor kerülni.

Az ünnepi tűzijáték teljes ideje csaknem 30 perc lesz, a látványdramaturgiát csak néhány rövid füstszünet szakítja meg.

Tájékoztatás az augusztus 19-i és a 20-i lezárásokról és forgalmi korlátozásokról

Az augusztus 19-i és 21-i budapesti programok biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében Budapesten a BRFK és a BKK forgalmi változtatásokat vezeti be. Kérünk mindenkit, hogy a programokra való érkezéseknél a lenti információkat szíveskedjenek figyelembe venni és kérjük, hogy lehetőség szerint a tömegközlekedést részesítsék előnyben.

Augusztus 18-án  06.00 órától augusztus 21-én 06.00 óráig a gépjárműforgalom elől lezárt területek:

• Döbrentei utca
• Ybl Miklós tér
• Lánchíd utca
• Várkert rakpart,
• Döbrentei utca
• Clark Ádám tér
• Alagút utca
• Lánchíd
• Fő utca
• Bem rakpart a Szilágyi Dezső térig

A Légi- és Vízi parádé illetve a Tűzijáték biztonságos lebonyolítása érdekében a gépkocsiforgalom elől elzárják a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Havas utcáig az alábbi időpontokban:

• augusztus 19-én 22 órától augusztus 20-án 22.30-ig
• augusztus 21-én 00.30 -05.00 óráig.

Szintén a Légi- és Vízi parádé illetve a Tűzijáték miatt lezárásra kerül a Budai alsó rakpart az Üstökös utcától a Lágymányosi hídig:

• augusztus 20-án 07.00 órától augusztus 20-án 22.30 óráig
• augusztus 21-én 00.30 -05.00 óráig.

A Lánchíd teljes hosszában lezárásra kerül a gyalogos forgalom elől a Tűzijáték biztonságos lebonyolítása érdekében:
•  augusztus 20-án 18.00 órától 22:30 óráig.

A Szent Jobb körmenet biztonságos lebonyolítása érdekében augusztus 20-án 16.00 órától 22.30 óráig lezárásra kerül a gépjármű forgalom elől a Budapest V. József Attila utca, a Széchenyi tér és az Arany János utca.

Emellett felhívjuk a programokra érkezők figyelmét, hogy 2017. augusztus 18-án üzemkezdettől augusztus 20-án üzemzárásig nem közlekednek a 19-es és a 41-es villamosok a Bem rakparton és a Várkert rakparton. A 2-es villamos rövidített útvonalon közlekedik a Közvágóhíd és a Március 15. tér között. A 16-os autóbuszok valamint a 105-ös autóbuszok mindkét irányban az Erzsébet híd felé terelve szállítják az utasokat. Az 5-ös HÉV Szentendréről és Békásmegyerről augusztus 20-án csak a Margit hídig közlekedik.

Tájékoztatjuk emellett Önöket, hogy az ünnepi programok idején a 2-es metró sűrített járatokkal áll az utasok rendelkezésére a teljes szakaszon. Nagy tömeg esetén a Batthyány téri állomás kiiktatásra kerülhet, erről folyamatosan informáljuk majd a közlekedésben résztvevőket. A BKK forgalomirányító szakemberei a helyszíneken segítik a lakosság tájékoztatását a BKV járműveinek közlekedési változásairól.

Emellett kérjük azokat, akik a Balatonról érkeznek augusztus 20-án, hogy indulásuk tervezésénél mindenképpen vegyék figyelembe a megnövekedett forgalmat.

Bízunk abban, hogy a forgalomkorlátozásokkal és járatmódosításokkal az ünneplők zavartalan és felhőtlen szórakozásához járulunk hozzá.

Isten éltessen, Magyarország!

Forrás

Forrás: https://napidoktor.hu/index