Anyatejes táplálás – már a kórházban el kellene kezdeni!

Az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet gyermekorvosok és védőnők szakmai szervezetei, a kezdeményezéshez fővédnökként csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin a Bethesda Gyermekkórházban tartott, a Születés Hete Fesztivál programsorozathoz kapcsolódó eseményen elmondta, egy nyilatkozatot tesznek közzé, amelyben a szakma figyelmét szeretnék felhívni a szoptatás fontosságára, és arra ösztönzik az intézményeket, hogy biztosítsák a szoptatás lehetőségét az anyáknak a kórházi tartózkodás alatt.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a születés “semmihez nem fogható csoda”, és azt szeretnék, ha tényleg csodaként élhetnék meg az anyák és az apák.

Ha valakinek nem jó a szülésélménye, az visszatántoríthatja a további gyerekvállalástól, de ez fordítva is igaz, egy jó szülésélmény biztatás lehet a további gyerekvállaláskor – tette hozzá.

Ennek a gondolatnak a jegyében indította el a kormány a “családbarát szülészetek” kialakítását célzó programot.
A Bethesdában és a Budai Irgalmasrendi Kórházban olyan szülészeti-nőgyógyászati osztály jön létre, ahol a természetes szülés feltételei adottak, az anya dönthet arról, hogyan ad életet gyerekének, az orvosok csak asszisztálnak, és akkor avatkoznak közbe, ha segítségre van szükség – mondta Novák Katalin.

Szabó Miklós gyermekortopédus, a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon egyre kevesebben szoptatnak, pedig a hat hónapig tartó anyatejes táplálás “életreszóló biológiai előnyöket” nyújt.

A csecsemőkorukban szoptatott emberek között ritkábban fordul elő infarktus, elhízás, cukorbetegség, és ráadásul ők még magasabb intelligenciával is rendelkeznek. Fontos, hogy az anyák egységes információkhoz jussanak a szoptatásról, és támogatást kapjanak hozzá, ezért fordulnak a nyilatkozatban a szakmai szervezetekhez, kórházi osztályokhoz – fűzte hozzá. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke azt mondta, a szoptatás nemcsak a gyerek, hanem az egész család szempontjából fontos, túlmutat az élettani szerepen, és a család integritásához is hozzájárul.

Forrás: MTI