Magas vérnyomást okoz az álmatlanság

A magas vérnyomás kezelésének legfőbb célja az olyan súlyos következmények megelőzése, mint a szívinfarktus és a stroke.

Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológusa az alvás minősége és a vérnyomás közti összefüggésekről beszélt.

Súlyos probléma

A Mayo Klinika kutatásai szerint az álmatlanság, illetve a nem kielégítő alvás határozottan magasabb éjszakai vérnyomásértékeket okoz. Azért is érdemes foglalkozni ezzel a jelenséggel, mert a Centers for Disease Controll and Prevention nevű amerikai szervezet szerint a nem megfelelő alvás már népegészségügyi méretű probléma.

Ébren lenni az éjszaka közepén meglehetősen bosszantó érzés. Elképzeljük, mennyire használhatatlanok és fáradtak leszünk másnap – „megalapozza” a napunkat. Mit tehetünk ellene?

9 tipp, amivel megelőzhetjük az álmatlanságot

A klinika kutatói 19-36 év közti, normál súlyú, egészséges pácienseket vizsgáltak 16 napig. A 4 napos felvezetés után 9 napig részben csökkent alvásmennyiséget (4 órát), részben elég alvást (9 órát) engedélyeztek nekik. Ezek után 3 napig tartott a levezető fázis. Mindeközben végig kontrollálták a vérnyomásukat. Az eredmények szerint, míg a kielégítő alvás alatt az átlagos érték 105/57 Hgmm volt, addig a megzavart fázisban 115/64 Hgmm. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy míg normál esetben a vérnyomás éjszaka lecsökken, addig a zavart alvás esetében alig következik be csökkenés. Ugyanez igaz a pulzusra is. A nem kielégítő alvás ráadásul más problémákat is okoz. Azok, akik nem alszanak eleget (megfelelő minőségben), jóval nagyobb eséllyel néznek szembe a cukorbetegséggel, az elhízással, a depresszióval, bizonyos daganatos betegségekkel, valamint romlik az életminőségük és a teljesítményük.

Fotó: 123rf.com

Tippek a kielégítő alváshoz

1. Estére csökkentsük a fénymennyiséget, hogy ezzel előkészítsük a szervezetet az alvás időszakára.
2. Ha lehet, tartsuk alacsonyan a hőmérsékletet a hálószobában, ez éjszaka optimálisan 18-19°C.
3. Gondosan válasszuk meg a takarót és a párnát, gyakran cseréljünk ágyneműt.
4. Csendesítsünk le mindent magunk körül, zajban nem lehet kielégítően aludni.
5. Kapcsoljuk ki az elektromos berendezéseket a hálószobában, a retina fényreceptorai ugyanis jeleket küldenek az agynak, így megzavarva az alvás ritmusát.

Foto:123rf.com

Miért kell kezelni a magas vérnyomást?

  • A magas vérnyomást feltétlenül kezelni kell, a komoly szövődmények elkerülése végett. Mindazonáltal a betegeknek ajánlatos a gyógyszereken kívül az orvos életmódra vonatkozó tanácsait is elfogadnia és betartania – hangsúlyozza dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológusa. – Az életmódnak ugyanis önmagában is megelőző vagy akár gyógyító hatása van. Kutatások és napi tapasztalatok is bizonyítják, hogy túlsúly esetén a testsúlycsökkentés, a sóbevitel optimalizálása és a rendszeres fizikai aktivitás fokozása jelentős vérnyomáscsökkenést eredményez. Azt is egyre több adat bizonyítja, hogy az alkoholfogyasztás mérséklése és a dohányzás elhagyása kedvezően hat a vérnyomás értékeire.
    Szélsőséges diéták helyett javasolt a sokoldalú, kiegyensúlyozott, de zsírban, olajban, cukrokban, szénhidrátokban szegény étrend. Ugyanakkor ajánlott a rendszeres zöldség, gyümölcs, hal és sovány (fehér és vörös) húsok, mérséklet mennyiségben teljes kiőrlésű gabonatermékek, diófélék fogyasztása.

A nem gyógyszeres kezelési formák közül a túlsúly esetén alkalmazott testsúlycsökkentés a leghatékonyabb: már 3 kg-s súlycsökkenés szignifikánsan csökkenti nemcsak a vérnyomást, de a kóros vérzsír-, vércukor- és húgysav szintet is. Például 10 kg fogyás a szisztolés vérnyomásértéket 5–15 Hgmm-rel mérsékli. A rendszeres, heti minimum 3×1 órás vagy napi minimum 30 perces testmozgás pedig 3 hónap után olyan sportadaptációs mechanizmusokat indít el a szervezetünkben, mely szintén igen kedvező hatással úgy a vérnyomásértékekre, mint a többi anyagcsere eltérésre.
Ugyanakkor nemcsak a stressz és alvásmegvonás hat a vérnyomásunkra, szív- és érrendszeri szövődményekre, hanem a vérnyomás optimalizálása önmagában is pihentetőbb alvást, javuló stressz toleranciát, általánosságban nyugodtabb habitust eredményez.
A legfontosabb teendő azonban a kardiológus felkeresése, aki a megfelelő kivizsgálás után személyre szabottan megállapítja, pontosan milyen életmódbeli és terápiás lépésekre, esetleges speciális körültekintésre van szükség a vérnyomás rendezéséhez és a lehetséges  következményes betegségek kivédéséhez.

Forrás: Oxygen Medical