Ha mozogsz, jobban alszol!

Egy tanulmány szerint a rendszeresen edző emberek jobban alszanak és éberebbek napközben, mint a kevesebb testmozgást végzők.

Az Oregoni Állami Egyetem kutatója, Brad Cardinal professzor kimutatta, hogy a heti 150 percnyi mérsékelt-intenzív testmozgást végző emberek az alvás minőségének 65 százalékos javulásáról számoltak be.

Az eredmények arra utalnak, hogy a testmozgás nemcsak a szívnek és a derékbőségnek tesz jót, hanem az alvásban is segít. A kísérletben részt vevő alanyok, akik legalább 150 percet edzenek hetente, napközben is kevésbé érezték álmosnak magukat, mint a kevesebbet mozgók.

Cardinal és munkatársai több mint 2 600, tizennyolc és nyolcvanöt év közötti férfit és nőt vizsgáltak. Az eredmények újabb bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a rendszeres testmozgás nem gyógyszeres alternatívaként szolgálhat az alvás javításában. A kutatás szerint a napközben tapasztalt gyakori álmosság kockázata 65 százalékkal csökkent a fizikailag aktívabb résztvevők esetében.

edzés

A kutatók elmondták, hogy az országos irányelvekben megfogalmazott heti 150 perc testmozgás eredetileg a szív-érrendszeri egészség javítását célozta, de a legújabb eredmények azt mutatják, hogy ennyi mozgás egyéb egészségügyi előnyökkel is járhat. Az amerikai felnőttek körülbelül 35-40 százalékának van gondja az elalvással, illetve tapasztal napközbeni álmosságot.

A szakértők szerint ha valaki gyakran szenved napközbeni álmosságtól, ellentmondásosnak tűnhet még több energiát fordítani a kocogásra vagy más sportra, pedig a fizikai megterhelés valójában éberebbé és energikusabbá tesz bennünket.

37846873 – group of people on vibrating plates in gym training

Cardinal a Mental Health and Physical Activity decemberi számában megjelenő tanulmányban azt írja, ilyen esetben is fontos a kompromisszum. Valószínűleg könnyebb kihagyni az edzést, amikor fáradtak vagyunk, de hosszú távon az egészségünk érdekében érdemes lehet rávenni magunkat a mozgásra.

Forrás: MTI