A zene ereje!

Könnyűzene hallgatásával segítettek neuropszichológusok szerzett agysérüléses betegeknek abban, hogy visszaidézzék személyes emlékeiket.

A maga nemében első ilyen kutatás eredményeit hozta nyilvánosságra Amee Baird brit és Séverine Samson francia kutató. Bár kutatásukba kisszámú beteget vontak be, ez az első olyan vizsgálat, amely azt célozta, hogy zenével hívják elő a múlt személyes, önéletrajzi emlékeit szerzett agysérüléses betegeknél, azaz olyan agykárosodás esetében, amely nem veleszületett eltérés, nem a születés során kialakult sérülés és nem az idős korban fellépő Alzheimer-kór.

Baird és Samson az amerikai slágerlista, a Billboard Hot 100 népszerű dalait játszotta öt ilyen betegnek, kontrollcsoportként pedig öt egészséges embernek. Olyan dalokat választottak ki számukra, amelyek a beteg éltében ötéves korától kezdve jelen voltak. A kutatás résztvevőinek le kellett írniuk, mennyire ismerik az adott dalt, szeretik-e azt és milyen emlékeket hívnak elő – olvasható egy tudományos hírportálon.

zene

A szakemberek azt találták, hogy a zene által keltett személyes emlékek gyakorisága szinte azonos volt a két csoportnál, az agysérülteknél 38-71 százalék, a kontrollcsoportnál 48-71 százalék. Az öt beteg közül csupán egynél nem hívott elő a zenehallgatás személyes emléket.

Ugyanakkor a szerzett agysérült betegek egyikénél idéződtek vissza a leggyakrabban a személyes emlékek. Az összes résztvevőnél a zenével visszaidézett emlékek többsége egy személyhez, emberekhez vagy életszakaszhoz kötődött és pozitív emlék volt. Azokat a dalokat, amelyek előhozták az emlékeket, sokkal ismertebbnek, sokkal kedveltebbnek írták le feljegyzéseikben a tanulmány résztvevői.

gitár

“A zene sokkal hatékonyabbnak bizonyult a személyes emlékek felélesztésében, mint a személyes szóbeli interjúk során történt emlékezet-felidézés. Azt találtuk, hogy a zene hatékony stimuláció az önéletrajzi emlékek előcsalogatásában és hasznos lehet bizonyos esetekben az önéletrajzi emlékezetkiesésben szenvedők rehabilitációjában” – hangsúlyozta Baird és Samson.

Forrás: Napidoktor.hu

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.