A rák nem pajzs!

A daganatos betegségeket túlélő nők nagyobb eséllyel kezdenek dohányozni és egészségtelen életmódot folytatni a betegség után, mint azok a nők, akik sosem voltak rákosak.

A kutatók 20 000, 35 évnél idősebb egészséges nő életmódját hasonlították össze 2700 gyógyult rákos nő életmódbeli szokásaival. Mind a két csoport tagjai rendszeres mammográfiás szűrésen vettek részt a melldaganatok kiszűrésére.

A 30 és 49 év közötti túlélők a megfigyelések szerint jellemzősen sokkal nagyobb arányban dohányoztak, mint azok, akiknek nem volt a kórtörténetükben daganatos betegség. A rákot túlélők ezen kívül ritkábban végeztek testedzést és közülük többen érezték úgy, hogy az egészségük kevésbé jó, mint a többi nőé. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás is kevésbé volt jellemző a daganatot túlélőkre.

mellrak

“A testtömegindex hasonló volt mind a két csoport tagjainak esetében, bár a daganatos betegségen átesett önkéntesek a kutatást megelőző öt évben kevesebb súlyt szedtek magukra, mint az egészséges résztvevők” – mondta el Sarah Rausch, a Moffitt Rákkutató Központ klinikai pszichológusa, a mostani vizsgálatok vezetője.

“Fontos lenne, hogy a daganatos betegségeket túlélő nők a kezelést követően életmódbeli tanácsokat is kapjanak, amelyekkel egészségesebbé és teljesebbé tehetik mindennapjaikat. Ezzel a rák kiújulásának megelőzését is elősegíthetik.”

“Mivel egyre több a rákot túlélő beteg, nagyon fontos, hogy egészségi állapotukat a betegségek követően is figyelemmel kísérjük és kontroll alatt tartsuk” – tette hozzá Rausch.

Forrás: https://napidoktor.hu/index