3 tuti tipp az újévre hogyan varázsoljunk ünnepi ízű reggelit?

Több dolog is jellegzetessé tehet egy ünnepet – ám az egyik mindenképpen az étel. Azok az ételek, melyeket máskor nemigen fogyasztunk és ilyenkor élvezzük ki őket igazán! Milyen apróságokat készíthetünk, melyek kiegészítik a szilveszteri, és újévi menüt?

Valljuk be, a karácsonyt és a szilvesztert sokszor az ilyenkor jellegzetes ételek miatt is várjuk, hiszen általában ritkán készítjük el ezeket az év más időszakában. Mindenki ismeri az ünnepi kedvenceket.

Milyen ételekkel egészíthetnénk azonban ki őket, amelyek hangulatukban illeszkednek az újév ünnepéhez? Lássuk például, milyen reggelivel lephetnénk meg a családtagokat vagy a barátokat, akik nálunk töltenek pár napot vagy éppen csak egy-egy éjszakát.

Az ünnepi hangulattal és ízekkel harmonizáló „remekek” tökéletesek a hosszúra nyúlt reggelihez, amelyeken az alábbi süteményeket, sós ínyencségeket kávé és kellemes beszélgetés mellett is elfogyaszthatjuk.

Adjunk egy kis pluszt a rendszeresen készített reggelihez! Alapnak számít a vajkrém keksszel, de narancslekvárral megbolondítva sokkal „karácsonyibb”. Készíthetünk ünnepi krémsajtot is, áfonya-narancs vagy vörös áfonya-málna mártással!

A bundáskenyér is lehet ünnepies, ha olaszos pannetone-nak készítjük – ez egy olasz kenyér, kerek, magas szélű serpenyőben sütve, szárított vagy kandírozott gyümölcsökkel elkészítve. Varázsoljuk a pogácsákat is ünnepivé, áfonyás-narancsos ízesítéssel! De lássuk részleteiben is ezeket a kis újévi meglepetéseket!

1.Narancsos vaj

Hozzávalók: 4 evőkanál vajkrém, 2 evőkanál nem cukrozott (vagy kevés cukorral készült) narancslekvár. Ez a mennyiség kb. 4 adagra elég.

Elkészítése: kis tálban vagy pudingos tálban keverjük össze egymással a felvert vajat és a narancslekvárt, egy kisebb kanál segítségével.  A keveréket ezután keksszel, pirítóssal, muffinnal is fogyaszthatjuk.

narancsosvaj

2.Áfonyás krémsajt

Hozzávalók: 2/3 csésze könnyű krémsajt, 1/3 csésze málna szósz, házi áfonya szósz, vagy narancsos áfonyaszósz. A mennyiség kb. 16 evőkanálnyi adaghoz elég.

Elkészítése: kombináljuk össze a krémsajtot és az áfonyaszószt alacsony sebességen keverve egy műanyag tálban. Kanalazzuk bele abba a tálba, amelyben majd felszolgáljuk és fedjük le. Hűtsük a hűtőszekrényben, amíg nem kerül fogyasztásra. Szendvicshez, kekszhez, süteményhez, pirítóshoz és muffinhoz egyaránt finom.

áfonyássajt

3.Áfonyás-narancsos pogácsa

Hozzávalók: repceolajos főzőspray, 1 csésze zsírszegény tejföl, 1 teáskanál szódabikarbóna, 2 csésze fehérítetlen fehér liszt, 2 csésze teljes kiőrlésű liszt, ¾ csésze finomított cukor (vagy fél csészényi cukorhelyettesítő), 2 teáskanál sütőpor, ¼ teáskanál borkénpor,  ½ csésze zsírszegény margarin (evőkanálonként ne legyen benne kevesebb, mint 8 gramm zsír), ½ csésze könnyű krémsajt (vagy zsírszegény), 2 evőkanál zsírszegény tejszín. 1 narancs apróra vágva, 1 nagy tojás (magasabb Omega-3 tartalommal, ha lehet) enyhén felverve, ¾ csésze szárított áfonya. A mennyiség kb. 12 pogácsára elegendő.

áfonyás pogácsa

Elkészítése: melegítsük elő a sütőt 350 fokra. Spricceljük be a nem ragadós teflon sütőtepsit főzőspray-jel. Egy kis tálban keverjük össze a tejfölt, a szódabikarbónát és tegyük félre. A lisztet, cukrot, sütőport, sót és a borkénport mixerrel dolgozzuk össze. Adjuk hozzá a margarint és a krémsajtot, alaposan mixeljük össze.

Ezután egy nagy tálban az elektromos mixerrel vegyítsük össze a lisztmixet, a tejfölös mixet, a tejszínt, a narancsot, a felvert tojást és az áfonyát. Verjük alacsony fordulatszámon, amíg tészta nem válik belőle.

Ezután a tésztát fektessük enyhén lisztezett zsírpapírra és gyúrjuk, majd alakítsunk ki belőle egy kör alakú tésztát. Vágjunk ki belőle 12 szeletet és helyezzük el az előkészített tepsiben. Süssük a pogácsákat 15-20 percig, vagy amíg aranybarnákká válnak. Hidegen és melegen is kínálhatjuk őket.

Forrás: https://napidoktor.hu/index