Utazás és gyógyszerek – mire figyeljünk oda?

Ha nyaralni készülünk, vigyázzunk, mit viszünk

Amikor utazunk valahova, mindig ajánlatos a szükséges gyógyszerek szállítása is, hiszen sosem lehet tudni, mikor lehet valami egészségügyi gondunk. Érdemes azonban tisztában lenni a szabályokkal, mielőtt útra kelünk – nehogy a helyi joggal ütközzön a bőröndünk tartalma.

Gyógyszert mindig viszünk magunkkal, ha hosszabb-rövidebb útra kelünk, biztonsági okokból, vagy azért, mert valóban szükségünk van rá. Fontos azonban tájékozódni arról a helyről, ahová tartunk: nehogy megszegjük a helyi szabályokat. Egyes, gyakran előírt gyógyszerek ugyanis bizonyos országokban „ellenőrzött orvosságoknak” számítanak.

Japánban például bizonyos megfázásra alkalmazott gyógyszerek ilyenek, egyes altató pirulák pedig engedélyhez kötöttek Szingapúrban. Az utazók büntetést kockáztatnak, sőt akár börtönt is súlyosabb esetben, ha megszegik a szabályokat.

Mivel napjainkban népszerű a minél távolabbi országokba utazás, érdemes informálódni – egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban például 2 ezer felnőttből csupán 33 százalék tudakozódik afelől, mit vihet be egy országba a gyógyszerek közül. Pedig a lakosság közel felének fel vannak írva orvosságok, azaz nagyjából 21 millió ember problémákat kockáztat az utazás során.

Milyen gyógyszereket tiltanak?

A pszeudoefedrint tartalmazó gyógyszereket – melyek nem vényre kaphatók, mint például Sudafed és Vicks – Japánban tiltják. Qatarban bizonyos, szintén vény nélkül vehető megfázás- és köhögés elleni orvosságok behozatalát nem engedélyezik, azokat csak akkor vihetjük, ha nekünk vényre írták felA diazepám, a tramadol, a kodein és számos egyéb, gyakran alkalmazott gyógyszer „ellenőrzött gyógyszer”-nek minősül, vagyis nagyon is érdemes utánanézni a szabályoknak utazás előtt: melyik országban mit szabad.

A szabályok megszegése számos országban járhat szabadságvesztéssel, beleértve Görögországot és az Egyesült Arab Emírséget.

Íme néhány szigorítás:

  • az altatók, szorongásellenes gyógyszerek és erős fájdalomcsillapítók engedélyhez kötöttek Szingapúrban
  • Costa Rica és Kína azt kéri a látogatóktól, hogy az orvosuk által felírt gyógyszerekkel utazzanak
  • Costa Ricában csak annyi gyógyszert vihetünk magunkkal, melyről az orvos azt állítja, hogy ez számunkra a megfelelő mennyiség
  • Indonéziában számos vényre kapható orvosság, például kodein, altatópirulák és ADHD kezelésére használt szerek illegálisak
  • Kínában a turistáknak érdemes mindig magukkal vinniük az orvos utasításait
  • India, Pakisztán és Törökország listát készített arról, hogy mely gyógyszereket nem engedélyez az országban

Ajánlatos felvenni a kapcsolatot utazás előtt az adott ország helyi nagykövetségével, ők is tudnak segíteni az ügyben.

Plusz néhány tipp:

  • szállítsuk a gyógyszereket – beleértve a vény nélkülieket – korrekten felcímkézett, gyógyszerész által engedélyezett dobozban, a kézi poggyászban.
  • tartalék csomagolás is legyen belőlük a nagy poggyászban, ha a kézivel valami történne.
  • fontos magunkkal vinnünk egy papírt arról, hogy milyen gyógyszerekre van szükségünk, tételesen felsorolva az orvos által – ez a határátlépésnél is sokat segíthet.
  • vigyünk magunkkal az orvos utasításaival ellátott papírt is a kontrollálandó anyagok és injekciók esetén
  • kössünk megfelelő biztosítást, amely a már meglevő és esetleg jelentkező betegségekre is kiterjed, valamint vonatkozik arra az esetre, ha netán visszafordítanak minket az országból.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.