Nagy Molekula-túra a Kutatók Éjszakáján

Szeptember utolsó péntekén 2014-ben is megrendezésre kerül a Kutatók éjszakája, idén kilencedik alkalommal. Ebben az évben ez az izgalmas éjszaka szeptember 26-ra esik. Az esemény nem titkolt célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a kutatói életpályát a legfiatalabb korosztálytól az idősebbekig, mindenki számára. A Kutatók éjszakája továbbra is az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye.

Idén először a KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ is részt vesz a Kutatók éjszakáján. A KPS Nagy Molekula-túra Dr House, Ms. Labor, Mr. Jog és Mr. Doki közreműködésével komplex megközelítésben járja körül a korszerű onkológiai kezelések lehetőségeit. Az érdeklődők nem ismétlődő tudományos előadások formájában, hanem interaktív közreműködéssel vehetnek részt az izgalmas Nagy Molekula-túrán, amely a közérthető, szakmai információk mellett, különleges helyszíneket, izgalmas, felejthetetlen élményt kínál.

Dr. Peták István, a Kps tudományos igazgatója kiemelte: „A KPS munkatársainak különösen fontos, hogy közelebb hozza az érdeklődőkhöz az orvostudomány, az onkológia, a diagnosztika érdekességeit, aktualitásait. A KPS munkájának és fejlődésének fontos záloga, hogy aktívan együttműködjön azokkal a fiatal kutatókkal, akik az orvostudomány, a biológia, a gyógyszerészet, az informatika, a bioinformatika területén kimagasló eredményeket érnek el. A KPS célja, hogy minél több magyar szakembernek nyújtson világszínvonalú munkahelyet.”

KPS_labor_sajto4

Program:

1. állomás – Iránytű az onkológiában c. előadást és interaktív foglalkozást tart: “DR. HOUSE” – Dr. Schwab Richárd orvos-igazgató

A molekuláris diagnosztika a legkorszerűbb tudományos és technológia vívmányokat felhasználva már a sejt belsejébe hatol, és molekuláris szinten képes megmondani, hogy mely gén hibájára vezethető vissza a daganatos betegség kialakulása.  Ám a management hiába kérte “Dr House”-t, hogy adja le a túra programját, sehogy sem sikerült rávenni, hogy összefoglalót készítsen. De mindenkit szeretettel lát, aki XXI. századi kreatív problémamegoldásról akar hallani, anyagi korlátok nélkül, nemzetközi megvalósításban.”Dr. House” vázlatot nem szokott készíteni, tehát csak arról halljuk majd beszélni, amit fejből egy flip chartra fel tud rajzolni…:) Garantáltan páratlan élmény lesz!

2. állomás – Fiatal boszorkányok üstjében c. előadást és interaktív foglalkozást tart: “Ms. Labor” – Kohánka Andrea laborvezető

“Ms.” Labor segítségével betekintést nyerhetünk a molekuláris diagnosztika világába. Keresd meg a daganatos sejteket, és ha megtaláltad, harcolj ellenük egy lézernyalábbal. Próbáljuk ki együtt ki a Helyszínelők c. sorozatból ismert eszközöket. Kövessük nyomon a DNS útját egy “kocsonyában”. Segítségetekre fiatal, molekuláris biológus hölgyek lesznek.

KPS_labor_sajto3

3. állomás – A döntés joga és lehetősége az onkológiában c. előadást és interaktív foglalkozást tart: “MR JOG” – Dr. Bánki Endre üzletág vezető, betegjogi képviselő

“Mr. Jog” túravezetésével az érdeklődők egy kevesek által ismert területre barangolhatnak el. Ismerje meg az onkológiai ellátás során a betegeket megillető jogokat. Ki dönt a diagnosztikai és terápiás kérdésekben? Orvos vagy a beteg? Milyen lehetőségek vannak a köz-finanszírozott ellátáson túl? Ebben segíthet túránk. “Mr. Jog” 14 éves betegjogi képviselői múlttal és több mint 15 éves magán-onkológiai területen szerzett tapasztalattal rendelkezik.

4. állomás – Mit rejtenek a hieroglifák a zárójelentésben? Amit eddig nem mertél megkérdezni senkitől: “Mr. Doki” – Dr. Lengyel Csongor onkológus ingyenes konzultációja. Személyes egyeztetési lehetőség.

A 4 állomásos nagy Molekula-túra minden óra egészkor indul (20:00, 21:00, 22:00, 23:00), regisztrációhoz kötött és 15 és 99 év között mindenki részt vehet rajta.

KPS_labor_sajto5

Ma már a daganatos betegségek elleni harc legfontosabb eszközei – a kemo- és sugárterápiák mellett – a személyre szabott, célzott kezelések. A legújabb fejlesztésű, célzott onkológia gyógyszereket génhibákra fejlesztették ki, ugyanis a rák, mint betegség genetikai eredetű, amely túlnyomórészt szerzett, kisebb részben örökletes génhibákra vezethető vissza. A következő években nagy áttörés várható a daganatos betegségek gyógyításában, cunamiként jönnek a személyre szabott gyógyszerek.

A KPS Molekuláris Diagnosztikai Központ a daganatos betegek személyre szabott, célzott kezeléséhez szükséges molekuláris diagnosztikával foglalkozik, amelyet kulcsfontosságú bioinformatikai szolgáltatásokkal egészít ki.

Missziója, hogy a magyar daganatos betegek is elsőként férjenek hozzá azokhoz a legújabb tudományos eredményekhez, amelyek a világ vezető intézményeiben már elérhetők.

A célzott gyógyszerekhez kapcsolódó információs szolgáltatás több mint 30 célzott gyógyszerről, és több mint 200 célzott hatóanyagról ad személyre szabott információt.

Forrás: