Mesés programok Szárszón, a balatoni mesefővárosban

Csukás-mesékkel, fesztiválokkal bővítik a balatonszárszói turisztikai szezont

A nemzetközi Balaton Akvarellfesztivállal indult és október végéig tart a balatonszárszói programsorozat, amelynek célja a turisztikai időszak szélesítése, a belföldi turizmus erősítése, a régió nevezetességeinek bemutatása” – hangsúlyozta Dorogi Sándor, Balatonszárszó polgármestere.

Az őszbe nyúló programsorozat valamennyi korosztálynak kikapcsolódást kínál, a gasztronómia mellett a kultúra, a sport és a helyi kézműves termékek bemutatása áll a középpontban. A kulturális programok közül a koncertek mellett példaként említette a József Attila Emlékházban megrendezendő Múzeumok éjszakáját (június 23.), a X. Nemzetközi Kórustalálkozót (július 1.), a július 12-15. között szervezett Szárszói „Szövegelő” Irodalmi Hetet, amelynek keretében ingyenes tárlatvezetés várja az érdeklődőket a József Attila Emlékházban. Július 28-a és augusztus 5-e között rendezik meg a VIII. Balatonszárszói Sárkányfesztivált, amelyen a fesztivál nyitó koncertet a Fabula együttes adja, a Csukás Színház a Hadart Színház előadásával a Süsü, a sárkány kalandjai című darabbal várja a kicsiket, a Központi Strandon pedig Sárkányhajókázással készülnek.

A polgármester kiemelte, hogy a balatoni mesefővárosban a gyermekeket egész nyáron számos program várja a Csukás Színházban.

A programok tervezése során a legfontosabb szempont volt, hogy magyar darabokat mutassanak be és Csukás István történeteit” – mondta Dorogi Sándor, polgármester. Igazi különlegesség lesz a Sárkányfesztivál idején a kaposvári Roxínház Süsü musicalje. Idén már június 23-tól lesznek előadások, egészen augusztus 25-ig – tette hozzá Dorogi Sándor, polgármester. Ezzel is éreztetjük, hogy a balatoni szezon nem csak másfél hónap, mert a Csukás Színház évada a tanévzárót követően kezdődik és a szünidő végéig tart.

Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy a teátrum elmúlt nyolc éves működése során gyerekek tízezreinek arcára csalt mosolyt előadásaival. Csukás István szerint minden generáció lelkületét meghatározzák meséik, lényeges hogy gyermek előadásokkal várják a kicsiket, hiszen a képzeletük végtelen befogadóképességű, ezért is lehet a gyerekművekben több a varázslat, mert fantáziaviláguk is varázslatos szövésű.

Szeptemberben szüreti felvonulás és mulatság lesz, amely már hagyományosan a népviseletek és néptáncok ünnepe és az egész Kárpát-medencéből érkeznek a résztevők. Októberben pedig 20-21. között a Múzeumok Őszi Fesztiválja, illetve egy irodalmi hétvége várja a Balaton parti programok szerelmeseit.

Dorogi Sándor polgármester kiemelte: a szárszói kezdeményezés célja, hogy a Balaton a családoknak ne csak egy-egy hétre, vagy hosszú hétvégére jelentsen kikapcsolódási helyszínt, hanem több hónapon keresztül, akár egész évben is programokat kínáljon a családoknak, fiataloknak, időseknek. Ez a környék turisztikai szolgáltatóinak is folyamatosabb üzlettervezést, felkészülést, foglalkoztatást biztosíthat. A kiszámítható, egész éves foglalkoztatási lehetőségek hozzájárulnak a szakemberhiány enyhítéséhez is a térségben – hangsúlyozta.

A folyamatos turisztikai fejlesztések révén a régió vendégforgalma évről évre nő, a szárszói vendégéjszakák száma az előző évhez képest tavaly 20 százalékkal nőtt, az idegenforgalmi adóbevétel pedig 30 százalékkal – mondta el a polgármester.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.