2013. január 24. – Jéglabirintus, veszélyes jéghasadékokkal

A csapat 5000 méteren folytatja a nyomtaposást, de útjukat egy jéglabirintus zárja el, aminek veszélyes hasadékaiba Dávid “szerencsésen” bel is esett.

Korai indulás. Hajnalban nem szívesen bújok ki a hálózsákomból. A kényelmetlen éjszakám jutalma viszont, hogy hálótársaim – bakancsbelsőm, zoknijaim, nyakmelegítőm, kesztyűm, stb. – szinte teljesen megszáradtak a hálózsákomban.

Kilenc fele már úton vagyunk. Iannal szinte szótlanul csattogunk el a depóig. Az út alig több mint egy órát vesz igénybe. (Hála az új, alacsonyabban harántoló nyomnak, amint legutóbb tapostunk ki.) Felvesszük a beülőt, elpakoljuk az itt lerakott technikai kacatjainkat, de nem kötözködünk be. Mivel a nap még nem ért el minket, nem időzünk sokáig, húzunk tovább.

Szinte repülünk a szépen befagyott korábbi nyomsávunkban. 4800 méteres depónkat folyamatos mozgással, kb. 12:00-ra érjük el. Közben elömlik a hegy magasabb lejtőin is a napfény. Teát iszunk és lerángatunk magunkról pár réteget. Innentől egyenletesen emelkedő folyamatos lejtő vár minket. A hó váltakozó mélységben ül meg a lejtő tömör firnes felszínén (és néha-néha az egész lejtő megroppan, megroskad alattunk), de ennek ellenére sikerül egy biztonságosnak mondható vonalvezetést kialakítanunk kb. 5000 méterig.

A 14:00-ás rádiózásnál megtudtuk, Zoli életet lehelt aggregátorunkba, miután apró darabokra szedte és összerakta. Mi Iannal negyedórás piknikkel ünnepelünk: szalámi, pareta (olajos lepény), tejes tea és szőlőcukor. Úgy gondoljuk, fél óra múlva már az egyesben leszünk.

nanga_parbat_latkep

Tévedünk. A fal tövében harántolva eleinte jól haladunk később azonban egy érdekes akadályba ütközünk: a tőlünk balra kiszélesedő gleccser medencét egy tarajos-tornyos jéglabirintus zárja el. Meredekebb, vadabb, mint a lenti. Bekötözködünk, hágóvasra váltunk. Lassan haladunk, keresgélünk. Végül egy szellős felmászással és leereszkedéssel az ígéret földjén találjuk magunkat. Én még 50 méterre a táborhelyünktől beleesem egy jéghasadékba, de 2 méter után megállok a szűkületben és kikecmergek.

17:00 körül kezdünk el sátrat állítani és talán 20 perc alatt végzünk. Alaposan lenyűgözzük, 4 hó szöget és két jégcsavart is beáldozunk. Sötétedik, mire elindulunk vissza.

A második lavinalejtő kifolyásánál rövid időre elveszítjük a nyomunk, Ian azonban ügyesen belő egy tájékozódási pontot, és hamarosan már a lejtőnkön döngetünk lefelé. A már majdnem teljesen kikerekedett Hold fényénél folyamatosan, fejlámpa nélkül billegünk lefelé. A táj, a méretek és formák, lélegzetelállítók.

Kilenc óra körül esünk be a táborba. Zoli fantasztikus, mint egy aggódó anya, meleg itallal, étellel kínál minket.

Forrás: