2013. január 1. – Bombázás és ételmérgezés 2013-01-08 Barangoló Megosztás: Tweet A csapat amerikai tagját Ian-t kissé váratlanul érte a kijelentés a pakisztáni egyetemistáktól – miszerint ők küldik rájuk a pilóta nélküli amerikai repülőgépeket, azaz a drónokat! Ian ételmérgezést kapott, de úgy döntött, hogy elindul a csúcs felé. Tegnap végül érdekesen végződött az esténk: panziónkban – „ahol hideg van, mint a banya likában”, hogy egy népmesei fordulattal éljek – vidám egyetemista társaság gyűlt össze. Jórészt közgazdászok és jogászok, akik egyetemi sítúrán vettek részt. A társaság kíváncsian méregetett minket, messziről jött idegeneket. Aztán lassacskán meglódult a beszélgetés és záporoztak ránk a kérdések. Honnan jöttünk, van-e feleségünk, gyerekünk, tetszik-e nekünk Pakisztán? Amikor meghallották, hogy Ian az USA-ból ékezett, egy 19 éves nyurga közgázos srác vidáman kiáltott fel: – Ó, ti külditek ránk a dronokat! De érdekes… Képzeld, én pont abban a faluban lakom, ahová nemrég becsapódott egy. – Ian persze épp óvatos szabadkozásba kezdett volna, mire a srác lelkesen megnyugtatta, hogy ő azért támogatja az amerikai dron támadásokat. Furcsa és izgalmas volt látni, ahogy Ian teljes nyíltsággal beszélget a nyitott és kíváncsi egyetemisták lahori egyetemistákkal a világ nagy kérdéseiről. Valahogy jó érzés volt. Éjjel 3-kor Zoli átkopogott, hogy elkérje a nagy vizes palackot: Ian elég kutyául érezte magát, valószínűleg bekajált valamit és enyhe ételmérgezése volt. Semmi nem maradt meg benne, aludni se tudott. Reggelre már a hálózsákjából is alig bírt kibújni. Némi tanácskozás után Ian úgy döntött, mégis megpróbálja. Kilenc felé indultunk, és a valóban hajmeresztő rodeó a terepjáróval 10:30 körül ért véget. Elértük az út végét. Innentől gyalogoltunk. Lassan, nyugodtan cammogtunk felfelé az eljegesedett és meredek ösvényen, fél óránként megpihenve egy-egy szárazabb sziklán. Ianban végre bent maradt a lentről felhozott kóla: cukros víz, és még ráadásul böfögtet is – pont, amire szükségünk van. Végül 16:30 körül értük el Shert: egy 2700 méter körüli behavazott falucskát a hegyek között. Valakitől szereztünk egy használaton kívüli vályog kunyhót, ahol egy pöttömnyi vas csikó-kályhával alaposan befűtöttünk, szakácsunk Hussein Fidel valahonnan még egy csirkét rekvirált, akit rövid úton ki is nyiffantott, mi pedig gondolkodás nélkül befalatoztuk egy kis fűszeres lében főtt rizzsel. Senkit nem kellett ringatni. Forrás:
