Minden kismamának részt kellene vennie HIV-szűrésen?

2016-ban három nőről a terhessége kapcsán derült ki, hogy HIV-fertőzött, ketten fertőzött kisbabát szültek. Dr. Szlávik János infektológus szerint minden kismamának részt kellene vennie HIV-szűrésen, de a védekezés nélküli szexuális életet folytató fiatalok évenkénti szűrése is rendkívül fontos lenne.

2003 és 2015 között látványosan növekedett Magyarországon a regisztrált HIV-fertőzöttek, és ennek megfelelően az AIDS-betegek száma is.

Magyarországon a fertőzés elsősorban szexuális úton terjed, míg tőlünk keletebbre főleg az intravénás drogfogyasztás miatt van több százezer, vagy akár több millió HIV-fertőzött, számolt be Dr. Szlávik János infektológus az M1 aktuális csatorna műsorában.

A főorvos hozzátette: 2016-ban hazánkban három olyan nő is megfertőződött, akiről a terhessége kapcsán derült ki, hogy HIV-fertőzött, ketten pedig HIV-fertőzött kisbabát szültek. Dr. Szlávik János szerint lépéseket kellene tenni afelé, hogy rizikófaktortól függetlenül a terhes nőket, sőt minden fiatalt, aki védekezés nélküli szexuális életet folytat, évente szűrjenek, hiszen az AIDS járvány megoldása a szűrés.

hiv2

Ma már, akiről a szűrés során kiderül, hogy HIV-fertőzött, annak azonnal elkezdik a gyógyszeres kezelését, így akár 40-50-60 évet is élhet, hiszen ma már a betegség jól kezelhető.

Dr. Szlávik János hangsúlyozta: a kezelésben részesülő betegek szinte teljesen normális életet élhetnek, egészséges gyermekük születhet. A gyógyszereknek sincsenek már annyira súlyos mellékhatásaik, mint amilyenek a kilencvenes években még jellemzők voltak. Az AIDS betegek kezelése ambuláns módon történik, csak a végstádiumban lévőket ápolják kórházban. Az infektológus főorvos szerint a betegség belátható időn belül gyógyítható lesz.

Forrás: Hirado