Hogyan deríthető ki legkorábban a baba neme?

Az egyik legcsodálatosabb hír, amit egy család kaphat, hogy hamarosan új taggal gyarapodik. A várandósság megállapítását követően az első izgatott kérdés rögtön a kicsi nemére szokott irányulni. Hosszú ideig csak a néphagyományokra és ezoterikus módszerekre tudtak hagyatkozni a szülők, ám ma már léteznek olyan orvosi vizsgálatok, amelyekkel már a terhesség korai szakaszában megtudhatják, kisfiút vagy kislányt várnak.

A has formája

A népi hagyomány szerint a kismama hasának formájából is megállapítható az érkező kisbaba neme. Ha ugyanis az édesanya hasa magasan gömbölyödik a várandósság alatt, úgy, hogy hátulról szinte meg sem lehet állapítani a terhességet, valószínűleg fiút vár. Azonban ha a kismama inkább csípőmagasságban szélesedik, a néphagyomány szerint lányt hord a szíve alatt.

Naptári módszerek

A legenda szerint egy XIII. században élő kínai mester a megfigyelései alapján készítette el azt a naptárat, amely szerint egy nő életének bizonyos szakaszaiban csak lány, másokban csak fiú foganhat. A kínai módszerhez hasonló a Jónás naptár, amely a Hold fázisaihoz köthető, tudományos alapját az 1950-es években Dr. Jónás Jenő fektette le.

terhesség

Terhességi ultrahang vizsgálat

A mindannyiunk által ismert – és talán az egyik legbiztosabb választ adó – módszer nem más, mint a várandósság különböző szakaszaiban elvégezendő ultrahang vizsgálat. A megfelelő ultrahang készülékkel egy tapasztalt szakember már a 12-13 héttől meg tudja állapítani a baba nemét, majdnem biztos válaszra azonban csak a 16. hét környékén számíthatunk. Ekkor még így is előfordulhat persze, hogy az ultrahang vizsgálat során nem egyértelműen látszik a gyermek neme.

Anyai vérvétel

Habár a magyar törvények miatt a baba nemére vonatkozó információ csak a 12. héttől közölhető, a 9. héttől elvégezhető kromoszóma-rendellenességek kimutatására alkalmas PrenaTest 100%-os pontossággal állapítja meg a baba nemét. A kockázatmentes módszer azon alapul, hogy a magzat genetikai jellemzőivel megegyező méhlepényből az anyai vérbe jutnak az elhasználódott sejtekből kiváló szabad magzati DNS-ek, és ezek szerkezetének bevizsgálásával a magzat neme már akkor megállapítható, amikor az a terhességi ultrahangvizsgálat során esetleg még nem látható.

Nyilván sok módszert ismer még a néphagyomány, de a babaholmik beszerzésébe és a kis jövevény becézgetésébe csak akkor tanácsos belekezdeni, ha az utóbbi két szakmailag megalapozott opció valamelyikét választjuk, különben könnyen előfordulhat, hogy a szülőszobán ér minket a nagy meglepetés.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.