Harkányi programok a gyermekáldásért

Két kiemelt eseményével is elsősorban az egészségmegőrzésre fókuszál májusban a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő. Első alkalommal ad otthont a gyógyító víz ünnepének, a ThermalFestnek, közvetlenül utána pedig a Gyermekáldás Hetének programsorozatában vállal szerepet.

Május 19. és 22. között először lesz ThermalFest Harkányban, amely hagyományteremtő céllal valósul meg. A régóta tervezett kulturális eseményt Harkány jelentős intézményei egy közös célért hozták létre (a Harkányi Turisztikai Egyesület, a Gyógyfürdőkórház és a Művelődési Ház főszervezése mellett), hiszen ez lesz a gyógyító víz ünnepe. Harkányfürdő egységesen, városi szinten jelenik meg, így ez nem elsősorban a gyógyfürdőhöz kötődő rendezvény lesz.

Közvetlenül ezután, május 23. és 29. között zajlik a Gyermekáldás Hete, amely Kiss-Kálmán Éva harkányi önkormányzati képviselő kezdeményezésére tavaly valósult meg először. Köztudott, hogy a harkányi gyógyvíz a mozgásszervi és bőrgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, de emellett a nőgyógyászati problémák ellen is alkalmazzák, és kiegészítő kezelésként a természetes úton való teherbe esést is elősegítheti (korábbi vizsgálatok szerint a  Gyógyfürdőkórházban a meddőség különböző formái miatt kezelt  nők  44%-a esett teherbe  egy éven belül).

gyermekaldas_hete

A város vezetése által is támogatott, részben önkormányzati és állami forrásból megvalósuló programsorozat erre szeretné felhívni a figyelmet. Az előadások és a kísérőprogramok is a természetes úton történő fogantatás, a meddőségi kezelés és a gyermekvállalás témájára fókuszálnak. Szó esik a termékenység és a stressz kapcsolatáról, készítenek majd gyermekáldást elősegítő ételeket, ki lehet próbálni a képmeditációt, továbbá koncertek, csoportfoglalkozás és kiállítás is lesz. A szervezők azt a szakmai hátteret is szeretnék bemutatni, amit a Zsigmond Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház – amely nagy szerepet vállal a Gyermekáldás Hetének lebonyolításában – külön a meddőségi problémákra szakosodott nőgyógyászati osztálya képvisel.

Forrás: https://napidoktor.hu/index