Harc a meg nem született babákért

Évek óta küzd a meg nem született babákért Kaáli Géza professzor, aki saját magyarországi intézményhálózatában 23 éve segíti világra azokat az újszülötteket, akik a lombikbébi programnak köszönhetik életüket. A minap drámai bejelentést tett, amelyben arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt években akár tízezerrel is több gyermek születhetett volna Magyarországon, ha az egészségügyi kormányzat elfogadja és bevezeti a 2011-ben e tárgykörben a professzor által végzett vizsgálat következtetéseit.

Ahogy erről a Napidoktor is beszámolt: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2012-ben elemzést készített az egészségügyért felelős államtitkárság kérésére, mely szerint évente 10 000 lombikbébi kezelés lenne orvosilag indokolt, de ennyi kezelés finanszírozását a jelenlegi un. teljesítmény volumenkorlát nem teszi lehetővé. Javasolták, hogy az előre betervezett finanszírozási összegnek azt a részét, amely a születésszám csökkenése miatt megmaradt, fordítsák erre a célra, vagyis újabb életek létrehozására. Elemzésük szerint ezáltal 2000 gyermek helyett 3 500 születhetne, ami összesen 5 százalékos születésszám növekedést eredményezne.

Nincs ez rendjén – hangsúlyozza a nemzetközi hírű professzor, aki elvesztegetett időnek tartja az elmúlt éveket ebben a témában. Éppen ezért fontos kijelentést tett: 2012-ben orvosival együtt úgy döntöttek, hogy a hazai lombikbébi kezelések 70 százalékát végző, országosan 8 telephellyel rendelkező Kaáli Intézet egy éven át – más forrásból támogatva – 1 000 olyan lombikbébi kezelést drasztikusan csökkentett áron elvégez, amelyeket a teljesítmény volumenkorlát miatt nem lettek volna képesek elvégezni. Úgy látszik, ez sem volt elég hangsúlyos a történet szempontjából döntésképes tényezőknek.

Most azonban, mintha megtörne a jég?

Kaáli professzor januári újabb féltő-figyelmeztető üzenete talán meghallgatásra talál. Zombor Gábor államtitkár 24 órán belül nyilatkozott a felvetésre: alapvetően egyetért a kormányzat Kaáli professzor évek óta hangoztatott véleményével, és napirendre kerül a téma, mi több elhatározás született, hogy a lombikbébi program keretében duplájára is emelkedhet a születő gyerekek száma, akár a teljesítménykorlát csökkentésével, akár más módon – még ebben az évben.

40 eves terhes2

A döntés mindenképpen fontos, hiszen, ahogy erről a parlament elnöke egy nyilatkozatban hangsúlyozta: az ezeréves magyar állam megszűnése fenyeget, ha nem születik több gyermek. Nos, a cél adott, a hozzávezető korlátozás remélhetőn rövidesen oldódhat, így a magyar apákon és anyákon a sor.

Szerző: G. Németh György/Napidoktor

Háttér:

Magyarországon évente hatezer lombikbébi beavatkozást finanszíroz az egészségpénztár, személyenként öt alkalommal. A programban évente körülbelül 3500 pár vesz részt, amiből nagyjából 2000 gyermek születik meg. Hazánkban jelenleg összesen 86 ezer gyermek születik évente, szemben a tíz évvel ezelőtti 100 ezres születésszámmal. Ezek az adatok tartalmazzák a lombikbébi program eredményeként született babákat is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kezelés költségét 5 alkalommal teljes mértékben állja, a gyógyszerek pedig 70 százalékos támogatást élveznek. Érdekesség, hogy egyedülálló nők csak pár éve vehetnek részt a programban, nekik azonban korukkal vagy egészségi állapotukkal kell indokolni a beavatkozást. Az ötödik sikertelen próbálkozás után a teljes költség a párokra,illetve a leendő anyákra hárul. Nemzetgazdasági érdek is, hogy az állam a jelenleginél sokkal intenzívebben, kiemelt nemzeti ügyként kezelje és támogassa a hazai lombikbébi programot, és ezáltal minden olyan baba megszülethessen, ahol a leendő szülők a gyermekvállalás mellett döntöttek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.