Fontos az apa életkora a baba egészsége szempontjából

Tudjuk, mert sokszor és sok helyen olvashattuk, hogy hatalmas szerepe van az anya életkorának a baba egészsége szempontjából.

Most azonban már az is nagyon jól látszik, hogy bár sokáig az apának egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis jelentőséget tulajdonítottak a tudósok (úgy hitték, nincs is igazán szüksége a picinek az apára, pedig a mentális és szociális fejlődése szempontjából döntő jelentősége van), most kiderült, az apa kora is fontos!

Miért gondolták fontosabbnak az anya korát?

Az édesanyává válás ideje nem mindegy. Legalábbis egy bizonyos kor felett, és ezzel már igen régóta tisztában vagyunk. 30 éves kor felett is romlanak már a statisztikák, de 40-hez közel már sokszoros eséllyel szembesülhetnek a kismamák genetikai rendellenességgel, veleszületett problémával.

Ennek oka logikus. A női szervezet adott számú petesejttel rendelkezik. Ez a születéskor már megvan, és a fogamzóképes korban ezekből a petesejtekből „használunk el”. Ez azonban azt is jelenti, hogy minél idősebbek vagyunk, annál idősebb sejtekkel „dolgozunk”. És sajnos, ha egy sejt ennyire sokáig vár arra, hogy beteljesíthesse küldetését, a benne lévő DNS lánc sérülése egyre valószínűbbé válik.

A sperma megújul

Az apák esetében a spermiumok másképpen működnek. Minden ejakuláció után újratermelődik a teljes állomány, vagyis egészen friss sejtekről beszélhetünk. A genetikai állomány is minden esetben újrakódolódik a spermiumokban, vagyis a „minőségi” romlás így elkerülhető.

Legalábbis eddig így gondolták. A tény, hogy a spermiumok újratermelődnek elegendő volt ahhoz, hogy sokáig ne is nagyon foglalkozzanak az apa életkorával a betegségek kialakulási esélyének szempontjából. Most azonban az Indiana Egyetem kutatása rámutatott arra, hogy messze nem elhanyagolható az apa kora sem!

Jobb a fiatal apa, de türelmesebb az idősebb

Egy érdekes ellentmondás alakult így ki a családalapítás lehetősége előtt. A fiatalabb, vagyis a 22-28 közötti férfiak csemetéi statisztikailag egészségesebbek, mint a 40 feletti apák gyermekei. A genetikai rendellenességek, melyek idősebb anyukák esetében jelentkeznek, itt nem igazán jelentenek gondot, vagyis ha megvan a baj, az a fiatal apukák gyerekeinél is jelentkezik.

Ratkó Tünde a ratkotunde.hu-nak elmondta, hogy a probléma a mentális fejlődésben keresendő. A 40 feletti férfiak gyermekei esetében 35%-al nagyobb az autizmus kialakulásának esélye, 13-szor gyakrabban jelentkezik figyelemhiányos hiperaktivitás – zavar, illetve 25-ször gyakrabban mániás depresszió. Vagyis hiába újul meg az örökítő sejtállomány, az információ, amit hordoz, bizony a korral együtt sérülhet.

A dilemma pedig itt jelentkezik. Az idősebb férfiak céljai már egyértelműek, nagyobb a nyugalmuk, gondoskodóbbak, és nagyobb biztonságérzetet képesek nyújtani a nőknek. De sajnos a korral jelentkező gondok akkor sem kerülhetőek ki, ha a kismama a húszas éveiben jár. az apák szerepe tehát az egészséges baba szempontjából koránt sem elhanyagolható!

Ha az idő az ellenfél

Sajnos, hazánkban és a világon szinte mindenhol hatalmas gondot jelent, hogy sok pár nem önszántából vár a családalapítással, hanem meddőséggel küzd. Ilyenkor az orvosi segítség elengedhetetlen, de mi magunk is tehetünk azért, hogy a kismamává válás ne húzódjon évekig. Mindenekelőtt időben forduljuk szakemberhez, de emellett nagyon fontos, hogy egészségesen, változatosan étkezzünk, és rendszeresen mozogjunk is.

A szakemberek többsége abban is egyetért, hogy érdemes várandós vitaminnal támogatni már a babatervezés időszakától a szervezetet. Ám arra mindenképpen figyelni kell, hogy a készítményben az anyagok szerves kötéssel szerepeljenek, hiszen ezen anyagok felszívódása akár 80%-al is jobb lehet! A megfelelő tagolás, vagyis a várandósság 3X3 hónapjára bontott vitamin és ásványi anyag összetétel is jelentősen hozzájárulhat a megfelelő felkészüléshez és egészségi állapothoz.

Forrás: Ratkó Tünde szülésznő