Együnk bátran, szalmonella nélkül

Itt a nyár, ez pedig sokak számára a pihenés, a kényeztetés időszakát jelenti, ami étkezési szokásainkat is természetesen érinti. Hiszen mikor, ha nem nyáron a nagy melegben esik jól egy fagyit elnyalni vagy csak benyúlni a hűtőbe egy hideg, zamatos gyümölcsért? A nyaralás, pihenés időszaka alatt hajlamosak vagyunk minden finomságból kicsit felelőtlenebbül enni. Ennek azonban – mint ahogy az életben a legtöbb jó dolognak- ára lehet.

Mi is okozza a szalmonellát?

A szalmonellát, mint betegséget tulajdonképpen apró fenevadak, a szalmonella törzsbe tartozó baktériumok idézi elő. Ezek a bacilusok gyakorlatilag mindenhol megtalálhatóak, de elsősorban az állatok beleiben fordulnak elő és legtöbbször bélfertőzéseket okoznak.

Hogyan terjed a szalmonella?

A fertőzés forrása köztudottan általában élelmiszer, melyet nem az előírt eljárásoknak megfelelően kezeltek és /vagy tároltak. A leggyakoribb ételek a szalmonella feketelistáján a marha-, valamint a csirkehús, illetve a tojás. Azonban a nem megfelelően elkészített gyümölcsök, zöldségek, kagylófélék szintén felelősek lehetnek sok esetben.

Mik a szalmonella tünetei?

A tipikus fertőzés tünete természetesen a hasi görcsökkel kísért gyakori, laza vagy vizes hasmenés, mely általában nem véres. A lappangási idő 6-72 óra között szokott lenni. Tehát a fertőzött élelmiszer lehet, hogy csak 3 nap múlva csap le. A fenti tünetekhez társulhat még láz, hasi görcsök, izomfájdalom.

szalmonella

A súlyos, más szerveket is érintő bélen kívüli szalmonella-fertőzés hosszú ideig tartó, elhúzódó, eleinte alacsony majd egyre magasabb lázzal, erős fejfájással, kiütésekkel, hányingerrel, hányással, izomfájdalommal, száraz köhögéssel járhat. Érdekes, hogy a súlyos formánál a bélműködés zavara miatt a hasmenés és székrekedés válthatja egymást.

Miből állhat a szalmonella kezelése?                        

Az egyszerű hasmenéses esetek kezelése gyakorlatilag semmi különöset nem igényel. A gyógyulási idő kb. 3-7 nap. Azonban azt jó tudni, hogy a gyógyulás után is még kb. 4-5 hétig a székletünk fertőző! Gyerekek esetén még fél év múlva is kell számolni azzal, hogy fertőznek!

Fontos: hogyan védekezhetünk a szalmonella-fertőzés ellen?

Nagyon egyszerű! A legfontosabb lépés a megfelelő higiéniás szabályok betartása, ami jelen esetben az ételek tárolásával, feldolgozásával, valamint a kézmosással kapcsolatosak. Felmérések bizonyítják azt a hihetetlen tényt, hogy az emberek jó része sem pisilés sem pedig székletürítés után nem mos kezet! Ez nem csak a férfiakra igaz! A szalmonella és más bélfertőzések esetén ez kulcskérdés.

Minden étkezés előtt és minden ételkészítés előtt a kézmosás szintén legyen alapvető! A kézmosás akkor is fontos, miután nyers vagy koszos élelmiszerrel érintkeztünk.

Mit tehetünk még, hogy elkerüljük a szalmonellát?

  • Azokat az élelmiszereket, melyek legtöbbször a szalmonella baktériumának forrásai (nyers tojás, tojás tartalmú élelmiszerek, hús-, hurka- és kolbászféleségek) hűtőben kell tárolni, mely kb. 7 Celsius-fokra legalább le van hűtve. A szalmonella ezen a hőmérsékleten túlél ugyan, de legalább már nem szaporodik, és ugye tudjuk, hogy a bevitt baktériumszámtól erősen függ a fertőzés kialakulásának esélye és lefolyása is.
  • Egyes élelmiszerek, főleg a nyersek a hűtőben se érintkezzenek a többivel!
  • 70 Celsius-fokon már 10 perces főzés megöli a szalmonella bacilusát.
  • Hideg élelmiszerek hűtőből kivéve mielőbb, a meleg élelmiszerek pedig 2 órán belül kerüljenek elfogyasztásra!
  • A lefagyasztott szárnyasok és vadakból kiolvadó víz bőségesen tele lehet szalmonellával, ezért azt gyorsan el kell távolítani, az élelmiszert meg újra le kell öblíteni!
  • Salátát, gyümölcsöt, zöldséget ne vágjunk azon a deszkán, amin a nyers húst!

szalmonella betegseg002

 

  • A vágódeszkát alaposan meg kell tisztítani. A műanyag mehet a mosogatógépbe, a fát pedig legalább 60 Celsius fokos víz alá kell tartani közvetlenül használat után és mosószerrel le kell mosni!
  • A műanyag vágódeszkán sokszor kialakulnak a vágás miatt rések, és itt nagyon jól megtelepednek a baktériumok, ezért a műanyag deszkákat sajnos érdemes gyakran cserélgetni. A fadeszkát ugyanezen ok miatt érdemes időnként lecsiszolgatni, valamint étolajjal bevonni.
  • A rongyok és szivacsok szintén jó élőhelyei a szalmonella bacilusainak. Ezért ezeket az eszközöket vagy gyakran ki kell cserélni, vagy mosógépben ki kell mosni. Nagyon fontos, hogy használat után azokat mindig jól ki kell csavarni, hogy mielőbb kiszáradjanak.
  • A gyümölcsöket és a zöldségeket mindig alaposan meg kell mosni fogyasztás előtt!

Reméljük, ez a pár tipp hasznos lesz majd, még, ha első látásra többlet feladatot is jelent.

A kellemes nyár és szabadság szóljon inkább egy kicsit több odafigyelésről, mint a fertőzés esetében- még jó esetben is – legalább egy pár napos hasmenésről!

Forrás: