Az anya terhesség alatti étrendje befolyásolja a magzati DNS-t

Az anya terhesség alatti étrendje epigenetikai változásokat okoz a magzat DNS-ében, így befolyásolja annak működését, amely a későbbiekben egészségügyi következményekkel jár.

A tanulmányban brit, új-zélandi és szingapúri kutatók úgy találták, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek epigenomjában, a DNS molekula környezetében nagyobb arányban voltak jelen változások, gyakrabban tolódtak el az agyagcsere-folyamatok kedvezőtlen irányba.

Ez azzal járt együtt, hogy nagyobb valószínűséggel jelentkezett náluk például elhízás. A vizsgálathoz háromszáz újszülött köldökzsinórjából vettek szövetmintát, majd hat-kilenc éves korukban megnézték testsúlyukat.

terhes diéta

Kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknél nagy arányban találtak epigenetikai változásokat születéskor, már ebben az életkorban átlagosan három kilogrammal nagyobb testsúlyúak voltak, mint társaik. A tanulmány szerint ez a hatás nem volt kapcsolatban sem az anya, sem az újszülött testsúlyával, például egy vékony anya kis súllyal született gyerekénél is kialakulhattak ezek az epigenetikai változások.

A kutatók úgy vélik, a gyerekek epigenomjában bekövetkezett változások hátterében az anya terhesség alatti étrendje áll, legnagyobb eséllyel az alacsony szénhidrátbevitel a várandósság első harmadában, ennek igazolására azonban további vizsgálatok szükségesek. A tanulmányt részletesen a Diabetes című szakfolyóirat ismerteti.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.